karpat.in.ua

Egy 16 éves lány megcsonkított holttestére találtak Poltava megyében

A Poltava megyei Breuszivka településen a lakosok bojkottot hirdettek a rendőröknek annak a 16 éves lánynak a temetésén, akit holtan találtak meg az út mentén, a bokrok között, testén számos erőszakos halálra utaló nyommal.

A helyiek nem hiszik, hogy a lány halálát alkoholmérgezés okozta. Mária nagymamája azt állítja, hogy a törvényszéki szakértő azt mondta neki, hogy a lány erőszakos halált halt. Azon a helyen, ahol a holttestre bukkantak, a bokroknál keréknyomokat és kék festék nyomait találták. A falubeliek elmondása szerint a lány egyik barátnője párjának kék járműve van, s többen is azt állítják, hogy az áldozat találkozott a társasággal halála előtt.

A rendőrségnél elmondták, hogy a nyomozás még folyik, s ígéretüket tették, hogy minden tettest előállítanak.