Európa-szerte utcára vonultak az Izrael-ellenes tüntetők (videó)

Európa-szerte utcára vonultak az Izrael-ellenes tüntetők (videó)

09:32 Május 16, 2021

Események 2578 8 хвилин

Egyre több európai nagyvárosban vonultak utcára palesztinokért a tüntetők, miután rakétaháború alakult ki az izraeli hadsereg és a Gázai övezetet felügyelő radikális szervezet, a Hamász között. Szombaton Párizsból, Berlinből, Kölnből és Hamburgból jelentettek demonstrációkat, valamint Londonban is ezrek tüntettek az izraeli válaszcsapások ellen. A hét végi tüntetésekre a közel-keleti események mellett feltehetőleg az is okot adhatott, hogy éppen május 14-én volt Izrael megalapításának 73. évfordulója, amelyre a palesztinok Nakba-napként, azaz gyásznapként emlékeznek. A héten azonban nem ez az első eset, már az elmúlt napokban is megindultak a tüntetések, valamint az európai kisebbségek elleni atrocitások.

Békés felvonulás, majd kődobálás Berlinben

– Miután a rendőrség a járványügyi intézkedések miatt feloszlatta a palesztinpártiak demonstrációját, petárdákat, köveket, üvegeket és palackokat kezdtek dobálni, többek közt az újságírókra is – jelentette a Der Tagesspiegel német napilap újságírója, Julius Geiler Berlinből.

A tüntetők közül többen a rendőrökre is rátámadtak, a Der Tagesspiegel értesülései szerint több személyt őrizetbe vettek, a tömegek feloszlatása továbbra is zajlik. Németországban mintegy 25 tüntetést szerveztek a hétvégére a palesztinbarát csoportok, szombat délutánra már több német város közterületeit lepték el az Izrael-ellenes aktivisták. A közösségi médiában megjelent felvételeken a tüntetők között védelmi felszerelésben felvonuló rendőrök láthatók, akik igyekeznek fellépni a demonstrációk ellen, többek közt a koronavírus elleni intézkedések be nem tartása miatt. Sajtóértesülések szerint a német fővárosban több száz rendőr igyekszik feloszlatni a tömegeket, korábban Berlin egyik kerületéből, Neuköllnből mintegy 3500 fős tömeget jelentettek.

„Gyermekgyilkos Izrael”, „nőgyilkos Izrael” és a „szabad Palesztina” jelszavakat skandáltak az aktivisták.

Angela Merkel német kancellár már pénteken arra hívta fel a figyelmet, hogy tiszteletben tartják a tüntetéshez való jogot, de aki ilyen tiltakozásokat használ a zsidók elleni gyűlölete kinyilvánítására, az már visszaél ezzel a joggal.

Könnygázzal oszlattak a francia rohamrendőrök

A békésnek indult párizsi tüntetésen könnygázt és vízágyúkat is bevetett a mintegy 4200 Párizsba kivezényelt rendőr, miután az Izrael ellen tüntető tömeg nem oszlott fel a hatóságok utasítására. A Le Parisien című francia lap értesülései szerint a tüntetők a rendvédelmi erőket is megtámadták. A nap folyamán arra szólították fel a kereskedelmi egységek tulajdonosait, hogy zárják be üzleteiket délutánra azokban az utcákban, ahol számítottak tüntetésekre. A mozgolódások délután három órakor kezdődtek a francia fővárosban, noha Gérald Darmanin francia belügyminiszter már csütörtökön bejelentette, hogy betiltják a hétvégére tervezett palesztinokat támogató tüntetéseket. A politikus arra hivatkozott, hogy így szándékoznak elkerülni, hogy megismétlődjenek a 2014-es palesztinbarát demonstrációk, amelyek erőszakossá fajultak.

– Mindannyian emlékszünk arra a rendkívül aggasztó tiltakozásra, ahol olyan szörnyű jelszavak hangoztak el, mint a „halál a zsidókra” – mondta Anne Hidalgo, Párizs polgármestere, aki egyetértett a tüntetések hét végi betiltásával.

Gabriel Attal kormányszóvivő arról beszélt közleményében, hogy nem akarnak konfliktust importálni francia földre, és nem akarnak gyűlölettől felbuzdult tömegeket az utcákon. Franciaország ad otthont Európa legnagyobb létszámú muszlim kisebbségének, becslések szerint mintegy 5-6 millióan élnek az országban, valamint Izrael és az Egyesült Államok után a zsidó lakosság száma is itt a legmagasabb.

A britek az izraeli nagykövetséghez vonultak

Londonban az izraeli nagykövetség épületét vették célba a tüntetők palesztin zászlókat lengetve és azt skandálva, hogy „Szabad Palesztinát!”. A szervezők azt állították, hogy akár százezer ember is összegyűlhet az Izrael-ellenes tüntetésen, azonban a fővárosi rendőrség ezt egyelőre nem tudta megerősíteni. A tüntetők azt követelték a brit kormánytól, hogy járjon közben az izraeli légi csapások leállítása érdekében. Egyesek azt szorgalmazták, hogy London függessze fel Izrael katonai, anyagi és diplomáciai támogatását. Palesztin zászlókat lengettek, és a palesztin területek izraeli megszállás alóli „felszabadítását” követelő táblákat emeltek a magasba.

– Mindenhol ott vannak a tüntetők, és emiatt lehetetlen megbecsülni, hogy hányan vannak – jelentette ki a fővárosi rendőrség szóvivője.

Sajtóértesülések szerint a szintén békésnek indult tüntetések délután fél öt környékére meglehetősen erőszakossá váltak, többen tojásokat és üvegeket dobáltak a rendőrökre, valamint trágár szavakat kiabáltak nekik. A demonstrálókat Husam Zomlot londoni palesztin nagykövet is támogatja, aki azt hangsúlyozta közleményében, hogy a palesztinoknak elegük van az elnyomásból.

(magyarnemzet.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei