Most Kongóban tört ki egy vulkán

Most Kongóban tört ki egy vulkán

09:04 Május 23, 2021

Események 2560 4 хвилини

Українська

A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén szombaton tört ki a Nyiragongo-hegy vulkánja, amely a világ egyik legaktívabb tűzhányója, a közeli Goma városban pánik hangulat alakult ki és az emberek menekülni kezdtek.

Egy helyi vulkanológus szerint a várost nem fenyegeti veszély. Az emberek kisebb személyes tárgyaikat megragadva menekültek a szomszédos Ruandával közös határ felé, miközben a város fölött vörösen izzott az ég. A település nagy részén nem volt áram, a telefonvonalak pedig folyamatosan foglaltak jelzést adtak. A kiömlő láva elvágta a Gomától északra vezető főutat.

Dario Tedesco, a mintegy kétmilliós tóparti városban élő vulkanológus a Reutersnek brit hírügynökségnek azt mondta, hogy Goma nem tűnik veszélyeztetettnek, a láva kelet felé, a ruandai határ irányába áramlik.

Egy ENSZ-forrás szerint a világszervezett egyik helikoptere a térségben felderítő repülést végzett. Ebből az derült ki, hogy a folyékony és izzó kőzet nem Goma vagy bármely nagyobb lakossági központ felé terjed.

A vulkánból kiáramló láva nem sokkal később elérte a vulkán déli lejtőjén fekvő Goma város repülőterét – közölte egy helyi tisztviselő, aki szerint a helyzet súlyosbodott. Hozzátette, a korábbi, a ruandai határ felé tartó, északkeleti lávafolyam mellett egy másik is megjelent. Ez érte el Goma repülőterét, és folyamatosan tart a Kivu-tó felé tart.

A Nyiragongo legutóbb 2002-ben tört ki, akkor a láva Goma felé áramlott, 250 ember meghalt, 120 ezer pedig hajléktalanná vált.

Észak-Kivu tartomány katonai kormányzója, Constant Ndima felszólította a lakosságot, hogy őrizze meg nyugalmát, kövessék a hatóságok utasításait. Az ügyben rendkívüli ülést tartott a kormány, amely folyamatosan figyelemmel követi a történéseket.

A szakértőket az aggasztja, hogy a Nyiragongónál az elmúlt öt évben megfigyelt vulkáni tevékenység az 1977-es és 2002-es kitöréseket megelőző években tapasztaltakhoz hasonló.

(hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei