Koronavírus Ukrajnában: ismét sokan haltak bele a koronavírus okozta betegségbe

Koronavírus Ukrajnában: ismét sokan haltak bele a koronavírus okozta betegségbe

16:00 Május 25, 2021

Események 1671 4 хвилини

Ukrajnában keddre nem számottevően, de gyorsult a koronavírus-járvány terjedése, több mint 2600 új beteget jegyeztek fel – ez a megelőző napinak a duplája -, miközben a halálos áldozatok száma ismét emelkedett, csaknem 250 lett a vírus okozta betegségben elhunytak lélekszáma.

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napon 2608 új esettel 2 186 463-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Az emelkedés ezt megelőzően napokig stagnált ötezer körül, majd jelentősen csökkent, míg hétfőre már csak 1334 volt. Az utóbbi két nap csökkenésének ugyanakkor lehetett az oka az is, hogy hétvégenként kevesebben fordulnak orvoshoz és kevesebb tesztet végeznek.

Az elhunytak száma 249-cel 49 685-re emelkedett. Az új halálos áldozatok száma is fokozatosan csökkent, és a mostaninál jóval alacsonyabb volt a korábbi napokban. A megelőző napon számuk csupán 68, egy nappal korábban 89 volt. A mostaninál több elhunytat – 285-öt – utoljára egy hete jegyeztek fel. Eddig 1 975 064-en gyógyultak meg a fertőzésből, közülük az elmúlt napon több mint 17,5 ezren. Az aktív betegek száma így tovább csökkent, több mint 15 ezerrel, 161 714-re. Kórházba a korábbi napokhoz képest kevesebb 854 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, a megelőző napon számuk 1019 volt. A legtöbb új beteget, 402-őt az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben jegyezték fel.

Az egészségügyi minisztérium keddre ismét frissítette a régiók járványhelyzet szerinti besorolását és az egész ország a jelenlegi legenyhébb, „sárga” kategóriába került. Eddig egyetlen régió, a kelet-ukrajnai Donyeck megye volt egy ideig az ennél súlyosabb „narancs” besorolásban. Az elvileg legenyhébb, azaz korlátozásmentes „zöld”, valamint a legsúlyosabb, vagyis a legszigorúbb korlátozásokkal járó „vörös” kategóriában így most egyetlen régió sincs.

Viktor Ljasko, a múlt héten kinevezett új egészségügyi miniszter az lb.ua hírportálnak nyilatkozva kijelentette, hogy tárcája már áttekintette a koronavírus elleni vakcinaszállításokról korábban megkötött szerződéseket, és ezek egy részét az év negyedik negyedévéről előre kívánja hozni nyárra. Ezen kívül az országba beérkező oltóanyagdózisok számának növekedésével együtt a minisztérium jelentősen növelni készül az oltóközpontok számát is.

A Volodimir Zelenszkij elnöknél előző nap tartott válságstáb-értekezleten megállapították, hogy Ukrajnában már kilencedik hete javul a járványhelyzet, folyamatosan csökken az aktív betegek száma. Denisz Smihal miniszterelnök közölte, hogy jelenleg az országban 19,4 ezer kórházi ágyat foglalnak el Covid-betegek, és ez csaknem a fele annak, amennyi a járvány tetőpontján volt.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei