Kamionnal ütközött a gyerekek által vezetett autó az Egyesült Államokban

Kamionnal ütközött a gyerekek által vezetett autó az Egyesült Államokban

16:22 Június 5, 2021

Események 1756 2 хвилини

Українська

Egy négy- és kilencéves gyerek vezetett autót az Egyesült Államokban, amikor kamionnal ütköztek. A balesetben senki sem sérült meg. A gyerekek úszni indultak Kaliforniába.

Nem minden napi baleset történt Utah államban, ahol két gyerek egy autót ellopva próbált meg otthonról elvezetni a nyugati partig, hogy ússzanak. A partig azért nem jutottak el, mert balesetet szenvedtek.

4 és 9 éves gyerek be volt kötve, így szerencsére nem sérültek meg a szerdai balesetben. A lányok West Jordan-i otthonuktól már mérföldekre jártak, amikor a „sofőr” a szembejövő forgalom felé kanyarodott és nekicsapódott egy kamionnak. Az ütközés miatt mindkét járművet el kellett vontatni.

Azt írja a Fox News, hogy a testvérpár korán reggel fél öt körül hagyta el otthonát, míg a szüleik aludtak. A szülők nem is tudtak addig semmit a túráról, amíg a rendőrség nem értesítette őket. 

(Origo)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei