karpat.in.ua

Hongkong: Őrizetbe vették az Apple Daily lap munkatársait

Őrizetbe vette csütörtökön a város nemzetbiztonsági rendészete több tucat, a nyomtatott, illetve internetes kiadásban is megjelent cikk tartalmára, a hongkongi Apple Daily lap több munkatársát, köztük a főszerkesztőt is – számolt be a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

A hatóságok által kifogásolt írások egyebek mellett Hongkonggal és a kínai anyaországgal szembeni külföldi szankciókat szorgalmaztak, ami a rendőrség szerint bizonyíték arra, hogy a lap vezetősége külföldi erőkkel folytatott összeesküvést. A főszerkesztő, a lapkiadó és további három vezető munkatárs előállítása mellett a laphoz kötődő három cég 18 millió hongkongi dollárt (680 millió forint) kitevő vagyonát is befagyasztották. Az őrizetbe vettek otthonaiban házkutatást tartottak. A kora reggeli akció keretében több mint kétszáz – a CNN információi szerint ötszáz – rendőr végzett házkutatást az Apple Daily székházában.

A razzia után az Apple Daily székházát bűnügyi helyszínnek nyilvánították, a hatóságok lefoglalták az elektronikus eszközöket, mobiltelefonokat, számítógépeket és laptopokat.

John Lee hongkongi biztonsági miniszter arra figyelmeztette az újságírókat, hogy tartsák magukat távol az Apple Daily által tanúsított magatartástól. Leszögezte: a hongkongi kormányzat a legszigorúbb intézkedésekkel fog szembeszállni bármilyen személlyel vagy vállalattal, ha újságírói munka mögé bújva próbálja fenyegetni a nemzetbiztonságot.

Tavaly augusztusban a rendőrség már őrizetbe vette Jimmy Lait, az Apple Daily alapítóját, valamint a laphoz kötődő kilenc másik embert – köztük Lai fiát – a nemzetbiztonsági törvény megszegése és csalás gyanújával. Lai jelenleg börtönbüntetését tölti 2019-es, valamint tavalyi, engedély nélküli gyülekezéseken betöltött szerepei miatt. A vádak szerint Lai „külföldi országgal játszott össze, lázító szavakat használt, és megtévesztő célú összeesküvésben vett részt”.

(kitekinto.hu)