Ismét szabotáltak egy iráni atomlétesítményt

Ismét szabotáltak egy iráni atomlétesítményt

18:05 Június 25, 2021

Események 1416 3 хвилини

Az iráni sajtó beszámolója szerint „ellenséges” támadás érte az Iráni Atomenergia Szervezet (IAEO) egyik létesítményét, amelynek hatásáról eltérő beszámolók érkeztek.

Az iráni sajtó – köztük a Press TV és a Nournews hírügynökség – arról számolt be ugyanis, hogy nem érte jelentősebb kár a megtámadott létesítményt, nem hunyt el senki az üzemzavar során és vagyoni kár sem keletkezett – írja a Sputnik News.

Ezzel ellentétben azonban az izraeli The Jerusalem Post arról írt, hogy a hatóságok és a média tagadása ellenére jelentősebb kár következett be az IAEO egyik létesítményében, méghozzá egy szabotázsakció következményeképp.

Az izraeli sajtó iráni ellenzéki forrásokra hivatkozva arról is beszámolt, hogy az egyik létesítmény ellen ráadásul dróntámadást is megkíséreltek, amelynek következtében károk is keletkeztek. Ez utóbbi azért is fontos, mert pont arról a létesítményről van szó, ahol azon centrifugákat állítják elő, melyeket urándúsításra használnak.

Nem az IAEO egyik épületét, hanem a koronavírus-vakcinát is fejlesztő Barakat gyógyszergyár létesítményét is dróntámadás érte, habár iráni hírügynökségek beszámolója szerint minden támadás sikertelen eredménnyel zárult.

Az eset pedig kísértetiesen hasonlít a 2021 áprilisi, feltehetően izraeli hátterű szabotázsakcióra, amelynek során a Natanzi létesítményt támadták meg, ahol bemutatták az új iráni centrifugákat és egyéb urándúsító berendezéseket.

A szabotázsok pedig abból a szempontból nem jöttek jól, hogy Joe Biden vezetésével a nyugati hatalmak és főként az Egyesült Államok hónapok óta azon dolgozik, hogy újraélessze a Donald Trump által felrúgott 2015-ös iráni atomegyezményt.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei