Fegyverharc tört ki rivális drogkartellek között, legkevesebb 18-an meghaltak

Fegyverharc tört ki rivális drogkartellek között, legkevesebb 18-an meghaltak

12:15 Június 27, 2021

Események 2115 2 хвилини

Українська

Tizennyolc ember holttestét találták meg a mexikói Zacatecas állam hatóságai, akik sérülése alapján arra lehet következtetni, hogy fegyverharcra került sor rivális drogkartellek között.

Helyi hatósági beszámolók szerint feltehetően fegyverváltás történt, mivel a 18 holttest közül valamennyien lőtt sebekkel rendelkeztek – írja az Al JazeeraAz eset az észak-mexikói Zacatecas államban történt, ahol kiemelt aktivitást mutatnak a drogkartellek.

Az állami hatóságok azt is megerősítették, hogy a fegyverharc a Sinaloa és a Jalisco kartellek között történhetett, Mexikó és egész Latin-Amerika két legbefolyásosabb bűnszervezete között, feltehetően a területért.

Mexikóban 2006 környékén szabadult el igazán a pokol az erőszak tekintetében, a kormány akkor vetette be ugyanis először a hadsereget, hogy a „Drogháború” keretében küzdjenek meg a bűnszervezetekkel. Ennek azonban kontraproduktív hatása lett, a bűnszervezetek csak megerősödtek és már legalább 300 ezer ember életét követelte az erőszak.

A helyi rendvédelmi szervek megerősítették, hogy a 18 holttesten felül több járművet, köztük egy teljesen kiégett autót is találtak. Zacatecasban egész héten érkeztek beszámolók erőszakos cselekedetekről, szerdán például két rendőr holttestét találták meg, akiket felakasztottak egy hídon.

Andres Manuel Lopez Obrador, Mexikó elnöke elismerte, hogy egyre súlyosabb közbiztonsági problémák vannak a régióban, elmondása szerint azonban a kormány egyre jobb lépéseket tesz a bűn elleni harc terén.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei