Szíriai menekültek: az EU kész segítséget nyújtani Görögországnak és Bulgáriának

Szíriai menekültek: az EU kész segítséget nyújtani Görögországnak és Bulgáriának

12:39 Március 2, 2020

Események 3180 2 хвилини

Українська

Az Európai Unió készen áll a szíriai menekültek által létrejött helyzet megoldására további határvédelmi támogatást nyújtani Görögországnak és Bulgáriának. Ezt az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen jelentette ki.

„Az Európai Bizottság és az Európai Tanács figyelemmel kíséri a a Törökország és az EU külső határán kialakult helyzetet. Az Európai Tanács elnöke, Charles Michel és én folyamatos kapcsolatban vagyunk Micotákisz és Boriszov miniszterelnökökkel, írta az elnökasszony. Jelen esetben számunkra Görögország és Bulgária támogatása élvez teljes prioritást. Készen állunk további támogatást nyújtani, többek között az EU Frontex (Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség) bevonásával a szárazföldi határvonalon”.

Ezzel egyidőben a török belügyminiszter, Sülejman Soylu elmondta, hogy  több mint 47 ezer szíriai menekült lépte át Törökország és az EU határait. A migránsok Törökországot a Görögországgal és Bulgáriával határos Edirne tartományon keresztül hagyják el. Görögország az újabb menekülttáborok építése ellen tiltakozik.

Törökország elnöke, Recep Tayyip Erdogan kijelentette, hogy a Szíriában történtek okán nem tartóztatja fel tovább az Európába igyekvő szíriai menekülteket.

Március 1-én több mint 47 ezer szíriai menekölt lépte át Törökország és az EU határait, miután Ankara a határnyitás mellett döntött.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei