Őrizetbe vették a már megszűnt, hongkongi Apple Daily vezető főszerkesztőjét

Őrizetbe vették a már megszűnt, hongkongi Apple Daily vezető főszerkesztőjét

09:20 Július 21, 2021

Események 1411 3 хвилини

Őrizetbe vették a júniusban megszűnt, hongkongi Apple Daily című lap vezető főszerkesztőjét szerda reggel, a múlt hónapban kezdődött rendőrségi akció részeként ezzel immár az egykori lap nyolc, vezető munkatársát állították elő – adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.

Az Apple Daily főszerkesztője, Lam Man-chung az újság múlt hónapban megjelenő, utolsó kiadásán dolgozik

Lam Man-chungot – a júniusban előállítottakhoz hasonlóan – külföldi erőkkel folytatott összeesküvés gyanúja miatt vették őrizetbe – írja a SCMP rendőrségi forrásra hivatkozva.

A 26 éven át működő, bulvárhíreket és politikai kommentárokat megjelentető Apple Daily júniusban szűnt meg, miután a hongkongi rendőrség nemzetbiztonságért felelős egysége június 17-én nagyszabású, meglepetésszerű akció keretében a lap öt vezető munkatársát vette őrizetbe. Ugyanaznap a hatóságok a laphoz kötődő három cég 18 millió hongkongi dollárt (680 millió forint) kitevő vagyonát is befagyasztották, valamint házkutatást végeztek az őrizetbe vettek otthonaiban és a lap székházában. A székház átkutatására több mint kétszáz rendőrt mozgósítottak, akik hat óránál tovább vizsgálták át az irodákat és több mint 40 digitális eszközt – a többi közt számítógépeket és merevlemezeket – foglaltak le. Azóta a lap két vezércikkíróját is őrizetbe vették. A hatóságok az intézkedések indoklásakor az Apple Daily nyomtatott illetve internetes kiadásban is megjelent egyes cikkek tartalmára hivatkoztak.

Jimmy Lai-t, az Apple Daily alapítóját még tavaly augusztusban vették őrizetbe a laphoz kötődő, kilenc másik emberrel – köztük Lai fiával – együtt a nemzetbiztonsági törvény megszegése, valamint csalás gyanújával. Lai jelenleg börtönbüntetését tölti 2019-es, valamint tavalyi, engedély nélküli gyülekezéseken betöltött szerepei miatt.

A Hongkongi Újságíró Szövetség (Hong Kong Journalists Association, HKJA) július 15-én közzétett, éves jelentésében egyebek mellett az Apple Daily elleni intézkedéseket sorolta a hongkongi sajtószabadság problémáira utaló jelek között. Az 1968-ban alapított szövetség szerint romokban a sajtószabadság Hongkongban, a hatósági elnyomás pedig a média különböző ágazatain átívelően érzékelhető.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei