Törökország hivatalosan megkezdte hadműveleteit Szíriában

Törökország hivatalosan megkezdte hadműveleteit Szíriában

15:26 Március 2, 2020

Események 3820 2 хвилини

Українська

Törökország hivatalosan bejelentette, hogy megkezdte a „Tavaszi pajzs” elnevezésű hadműveletét Szíriában, amely még február 27-én vette kezdetét. A bevetés oka – 36 török katona halála Idlíb tartományban, jelentette be Törökország védelmi minisztériuma.

Hulusi Akar, török védelmi miniszter megjegyezte: „országunk nem akar fegyveres konfliktust Oroszországgal Szíriában”. Feladatunk az Asad-rezsim bűncselekményeinek megelőzése, a radikalizálódás kiküszöbölése és a migráció megakadályozása. Törökország fegyveres erői az önvédelemhez való jog alapján cselekednek – áll a jelentésben.

Fontos. A minisztériumban egyúttal kijelentették, hogy a hadművelet során megsemmisítettek egy katonai drónt, 8 helikoptert, 103 tankot, 72 tüzérségi egységet, 3 légvédelmi rendszert, az Asad-rezsim 2 212 katonáját gyilkolták meg. Ezzel egyidőben a szír hadsereg lezárta Idlíb tartomány légterét, ahol a közelmúltban orosz rakéták mértek csapást a török hadseregre. Szíria Fegyveres erőinek parancsnoksága felhívta a figyelmet arra, hogy ezentúl bármilyen légi célpont ellenségesnek minősül, és a légvédelmi erők által megsemmisítésre kerül.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei