Kormányellenes tüntetések a szomszédos Moldovában
Az Ukrajnával szomszédos Moldova fővárosában, Kisinyovban a 1990-es évek Dnyeszter-melléki háborújának több ezer veteránja kormányellenes tüntetést szervezett – jelentette a helyi sajtó. A demonstrálók az alábbiakat skandálják: „Mi vagyunk a nép – Dodon áruló”, „Kikut a szemétbe, Ciocoval együtt!”, „Dodon, takarodj!”, „Kormány, takarodj!”. A kormányellenes tüntetéseket Moldova felsővezetésének oroszpárti orientációja váltotta ki.
A demonstrálók eltorlaszolták a város főteréhez vezető utat, abban az esetben, ha nem jön ki hozzájuk senki, országos útblokádot hirdetnek. Az aktivisták a kormány lemondását követelik.
A veteránok felkérték a tüntetés résztvevőit, valamint azokat, akik még nem csatlakoztak az akcióhoz, támogassák a demonstrálókat élelemmel, vízzel.
A megmozdulás szombaton kezdődött a város központjában, a Nagy Nemzetgyűlés terére szervezetten vonultak ki a veteránok és megalapították a Veteránok Nemzeti Tanácsát. Azt követően határozatot fogadtak el a kormányon belüli veteránok ügyeivel foglalkozó Főigazgatóság létrehozásáról. Tegnap a tüntetők Aurelio Cioco külügyminiszter, Ion Kiku miniszterelnök, valamint Igor Dodon elnök lemondását követelték.
Mellesleg, Moldova régóta szeretné kivonni az orosz csapatokat a Dnyeszter-melléki területről Ukrajna miatt. Emlékeztetőül: az eddig nem elismert Dnyeszter-melléki Köztársaság területén 1995 óta vannak jelen az Orosz Föderáció Fegyveres erői. Emiatt többször szerveztek tiltakozásokat Moldovában.
Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!
Feliratkozás