Vádat emeltek Sánchez Cerén volt salvadori elnök ellen

Vádat emeltek Sánchez Cerén volt salvadori elnök ellen

19:39 Július 26, 2021

Események 1905 3 хвилини

Українська

Vádat emeltek törvényellenes vagyonosodás és pénzmosás miatt Salvador Sánchez Cerén korábbi salvadori elnök ellen – jelentette be helyi idő szerint vasárnap az ügyészség San Salvadorban.

A bűncselekményeket a vádhatóság szerint a későbbi elnök még alelnökként követte el, Mauricio Funes kormányának tagjaként. Sánchez Cerén 2009 és 2014 között volt alelnök és 2014-től 2019-ig állt az ország élén. A vádlott volt elnök decemberben elhagyta az országot és azóta sem tért vissza Salvadorba.

Az ügy „közfosztogatás” néven vált ismertté a közép-amerikai országban. A vád szerint 351 millió dollárnak megfelelő közpénzzel éltek vissza, és fizettek illegálisan óriási pénzeket kormánytagoknak és üzleti partnereiknek. A volt elnök mellett a Funes-kormányzat kilenc másik magas rangú illetékese ellen is vádat emeltek. Négyen közülük szintén nincsenek már az országban. Sánchez Cerén a vád szerint 530 ezer dollárral gazdagodott törvénytelen kifizetésekből.

Funes és Sánchez Cerén egyaránt az 1979-től 1992-ig tartó salvadori polgárháborúban harcoló, szélsőbaloldali gerillamozgalom, a Farabundo Martí Nemzeti Felszabadítási Front (FMNL) meghatározó alakja volt, amely a konfliktus után a jobboldali Nacionalista Republikánus Szövetséggel (ARENA) együtt sok éven át meghatározta az ország belpolitikáját. Mára mindkettő elhalványul népszerűségben Nayib Bukele jelenlegi elnök, Új Eszmék (NI) nevű pártja mellett. Funes 2016-ban Nicaraguában kapott menedékjogot.

Salvador korábbi államfői közül több kényszerült bíróság elé állni korrupció miatt. Tony Sacát, aki Funest megelőzően volt államfő, el is ítélték, tízéves börtönbüntetését tölti és 260 millió dollárnak megfelelő összeget kell visszafizetnie az államkasszába.

(MTI/Origo)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei