karpat.in.ua

Tart a nyomozás a Krivij Rih-i polgármester halálát illetően: testén zúzódásokat fedeztek fel

Korábban beszámoltunk arról, miszerint öngyilkos lett Kosztyantin Pavlov, Krivij Rih polgármestere. A férfi lelőtte magát.

Az elhunyt családtagjai arról számoltak be az újságíróknak, hogy a nyomozás során gyanús ellentmondások merültek fel. Viktoria Tretyak városi képviselő szintén elmondta, hogy Pavlov testén zúzódásokat fedeztek fel, melyek nem hasonlítanak egy esés során szerzett sérülésre, inkább fizikai bántalmazásra.

„Tisztán láttuk rajta ütések nyomait: kézzel vagy ököllel verhették meg, jobb szeme teljesen feldagadt és alatta be is kékült. Állán vérnyomok voltak, a füle szintén bekékült. Ilyen nem történhet egy eséstől” – közölte.

Hozzátette, hogy a hatóságok még most sem adtak semmilyen magyarázatot a polgármester halálát illetően, a nyomozásba nem vonták be a helyi rendőrséget, egy kijevi rendőrcsapatra vártak.

Pavlov munkatársainak kétségeik vannak a térfigyelő kamerákat illetően is:

(korrespondent.net)