Klímaváltozás ellen tiltakozók zavarták meg a Louis Vuitton bemutatóját Párizsban

Klímaváltozás ellen tiltakozók zavarták meg a Louis Vuitton bemutatóját Párizsban

17:45 Október 7, 2021

Események 1621 2 хвилини

Українська

Egy tüntető megzavarta kedden a Louis Vuitton párizsi divatbemutatóját azzal, hogy a túlzott fogyasztás környezetre gyakorolt hatását elítélő transzparenssel sétált végig a kifutón.

A „túlfogyasztás = kihalás“ feliratú táblával a kezében  az Amis de la Terre France, Youth for Climate és Extinction Rebellion nevű szervezetet képviselő nő a modellekkel azonos útvonalon vonult végig, felzúdulást keltve a közönségben.

A tüntetőt a biztonságiak a földre kényszerítették, majd elvezették.

A fennakadás alig zavarta meg a modellek vonulását, akik a Louvre egyik folyosóján lévő macskaköves kifutón sétáltak végig a drámai orgonazenére, amelyet harangzúgás szakított meg – írja a Reuters.

Maga a bemutató punkos hangulatot árasztott: az öltönykabátok ujjait letépték, így a karok szabadon maradtak, a kiegészítők között pedig szegecses csizmák és láncpáncél fejdíszek is szerepeltek.

Az Amis de la Terre France azt mondta, hogy az LVMH tulajdonában lévő márkát azért vette célba, hogy reflektorfénybe állítsa a túlfogyasztás problémáját.

„Az LVMH a világ vezető luxuscége, és felelősséggel tartozik, amikor olyan trendekről van szó, amelyek a textilipart a kollekció folyamatos, gyorsabb megújítására és a nagyobb mennyiségű termelésre ösztönzik“ – mondta Alma Dufour, a csoport szóvivője.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei