karpat.in.ua

Két keresztény férfi fulladt meg a szennyvíztározóban Pakisztánban – szándékosan küldték oda őket

Két keresztény egészségügyi dolgozót muzulmán főnökeik október 3-án este tíz órakor kerestek fel, és hívtak be munkahelyükre, Pakisztánban. A férfiak először tiltakoztak, mondván, hogy vasárnap munkaszüneti napjuk van, de a vezetők nem tágítottak, és felmondással fenyegették őket.

A két férfit védőfelszerelés nélkül küldték le egy mély és veszélyes szennyvíztározóba. Amint leértek, rögtön rosszul lettek az ott terjengő mérgező gázoktól. Kérték vezetőiket, és más ott dolgozókat, hogy segítsenek nekik kimászni. A többiek azonban elutasították a segítségnyújtást, mondván, hogy nem akarnak hozzáérni a keresztényekhez, mivel tisztátalanok. Közben kihívták a mentőket is, de ugyanebből az okból ők sem voltak hajlandók segíteni.

A keresztény férfiakat végül hajnali négy órakor hozták ki a tározóból, de akkor már késő volt: mindketten megfulladtak.

Forrás: vasarnap.hu