Újabb kiürítési parancsot adtak ki La Palmán a vulkánkitörés miatt

Újabb kiürítési parancsot adtak ki La Palmán a vulkánkitörés miatt

11:48 Október 13, 2021

Események 1181 2 хвилини

Közel 1000 lakost utasítottak otthonaik elhagyására a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek La Palma szigetén, mert a Cumbre Vieja három hét után sem csillapodik – számolt be az Al Jazeera.

A sürgősségi szolgálatok keddi tweetje szerint az új evakuálási parancs a “a lávafolyam előrehaladásával kapcsolatos előrejelzések miatt” került kiadásra, és 700-800 embert érint.

A Cumbre Vieja szeptember 19-én tört ki, és már több mint 6000 ember kényszerült elhagyni otthonát a szigeten a tűzhányó miatt. A láva eddig mintegy 1200 épületet lerombolt és 600 hektárnyi területet perzselt fel.

Kénytelenek vagyunk újabb területet kiüríteni. A láva lassan halad előre. Az embereknek így van idejük összeszedni az okmányaikat, a személyes tárgyaikat és bármit, ami értékes lehet” – mondta el Miguel Angel Morcuende, a sürgősségi szolgálatok technikai igazgatója.

Hétfőn körülbelül háromezer embernek adták parancsba, hogy maradjanak otthon, zárják be ablakaikat és kapcsolják ki légkondicionáló berendezéseiket, miután a láva megsemmisített egy cementgyártó létesítményt, és nem lehetett kizárni, hogy mérgező gázok szabadulhatnak fel.

A 85 ezer embernek otthont adó La Palmán a tűzhányó kitörése ugyan jelentős károkat okozott, de személyi sérülés és haláleset szerencsére nem történt.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei