Rács mögött a neonáci terrorcsoport vezetője

Rács mögött a neonáci terrorcsoport vezetője

10:55 Október 13, 2021

Események 1022 4 хвилини

Kilenc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte kedden a párizsi büntetőbíróság egy feloszlatott neonáci terrorcsoport, az OAS vezetőjét, aki baloldali politikusok és muzulmán vallási helyek ellen tervezett merényleteket.

Ez volt az első nagy per Franciaországban szélsőjobboldali terrorcsoport ellen az elmúlt négy évben, amely alatt hét neonáci szervezet ellen indult eljárás. Ezek keretében 48 embert helyeztek eddig vád alá szélsőjobboldali merényletterv miatt.

Az Organisation des armées sociales (Szociális hadseregek szervezet) elnevezésű csoport nevének rövidítése, az OAS szándékosan emlékeztetett az algériai függetlenségi háború idején az algériaiak elleni merényletekért felelős Organisation armée secrete (Titkos hadsereg szervezete) nevére.

Az ügyészség az alapító Logan Alexandre Nisin ellen tíz év szabadságvesztés kiszabását indítványozta, a bíróság kilenc évre ítélte.

A bíróság egyébként terrorista bűnszövetkezetben bűnösnek mondta ki a további öt vádlottat is.

A csoport 23 és 33 év közötti tagjai szabadlábon védekezhettek a perben. Közülük a második vádlottat, Thomas Annequint hét év börtönbüntetésre ítélték, és a helyszínen őrizetbe is vették.

A vád szerint a 2016-ban alapított és 2017 októberben a hatóságok által feloszlatott csoport „fizikailag, pszichológiailag és anyagilag készített fel harcosokat egy azonnali faji háborúra”.

Célpontjaik között megjelöltek muzulmánokat, zsidókat, arabokat, fekete bőrűeket, valamint Christophe Castanert, aki 2017-ben kormányszóvivő és belügyminiszter volt, illetve Jean-Luc Mélenchont, a radikális baloldali Lázadó Franciaország vezetőjét.

A csoport központi figurája, a 24 éves Logan Alexandre Nisin, az ideológiailag a szélsőjobboldali nézeteket valló Anders Behring Breivik norvég terroristához és tömeggyilkoshoz állt közel, őt a Facebookon dicsőítette, lőgyakorlatokra járt és merénylettervei megvalósítására bűnszövetkezetet kívánt szervezni. 2017-ben vették őrizetbe, azóta előzetes letartóztatásban volt.

Kihallgatásán azt vallotta, hogy a 2015-ös párizsi iszlamista merényletek és a 2016-os nizzai gázolásos terrortámadást követően született meg benne a terrorszervezet ötlete.

A nyomozás során kiderült, hogy az OAS-nak szervezeti felépítése és kézikönyve is volt, vállalkozások elleni fegyveres támadásokból akarta a későbbi merényleteit finanszírozni. Toborzó felhívásaikban gyűlöletet terjesztettek: „Arabok, feketék, csőcselék, migránsok, dílerek, dzsihadisták, te is arról álmodozol, hogy megölöd őket? Ez a közös vágyunk. Csatlakozz hozzánk!”

A bíróság előtt Logan Nisin elismerte, hogy az OAS-t eredetileg tényleg azért hozta létre, hogy terrorszervezet csináljon belőle, de az elképzelés időközben változott.

A többi gyanúsított is azzal védekezett, hogy a tevékenységük szavakra korlátozódott, nem tettek semmit, s a felelősséget a vezetőjükre hárították.

A bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy a vádlottak személyesen is felelősek, „egyesével és együtt is az OAS-t képviselték”. Az iszlamista terrorfenyegetettségre utalva a terrorelhárítási ügyészség a perben úgy vélte, hogy „ugyanannak a fanatikus éremnek a két oldalát” testesíti meg az iszlamizmus és a neonácizmus.

Forrás: hirado.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei