Hackertámadás egy izraeli kórház ellen

Hackertámadás egy izraeli kórház ellen

09:12 Október 15, 2021

Események 1538 3 хвилини

Izraelben gazdasági célú, az adatok visszaszolgáltatását váltságdíjhoz kötő kibertámadás érte a Haderán lévő Hillel Jafe kórházat – jelentette a helyi médiára hivatkozva az MTI.

Miki Dudkevitz, a kórház igazgatója a katonai rádióban azt mondta, hogy azonnal a támadás megindításakor, már szerdán elszigetelték a kórház számítógépes rendszerét a külvilágtól, s azóta visszatértek a „papír alapú” ügyintézéshez, csak a legszükségesebb életmentő műtéteket végzik el és csak a sürgős eseteket fogadják.

Megfelelő módon működnek a röntgen- és a CT-gépek, de a képeket korábban azonnal egyenesen elküldték a vizsgálatot kérő kezelőorvos számítógépére is, jelenleg pedig csak helyben tárolják.

Dudkevitz a rádióban elmondta, hogy emberéleteket is veszélyeztethet a kibertámadás, mert a korábban automatikusan rendelkezésre álló információk, köztük a páciensek esetleges allergiás válaszreakciónak listái nélkül kell működniük, de ezt fokozott odafigyeléssel, az ápoltaktól nyert információval pótolják.

Az igazgató hangsúlyozta, hogy eddig is jelentős összegeket költöttek adatvédelemre, és egy nemrégiben végzett ellenőrzésen a megfelelően biztosított kórházak közé kerültek.

A 12-es kereskedelmi TV híradása szerint Izrael legjelentősebb kibervédelmi szakértői, köztük a Checkpoint nevű, ismert kiberbiztonsági cég szakemberei végzik a számítógépes rendszer védelmét, és próbálják visszanyerni az elrabolt, de remélhetőleg biztonsági mentéssel több szerveren is megőrzött adatokat.

A TV képsorai szerint jelenleg több osztályon kézzel jegyzik fel az adatokat, a már régen elfeledett indigóval készítenek másolatokat, s mindez jelentősen lassítja a kórház működését.

Nacham As, az egészségügyi minisztérium igazgatója fokozott figyelmet kért az eset nyomán az összes izraeli kórházigazgatótól, és kifejtette a rádióban, hogy a minisztérium kiberosztályának szakértői szerint nem lehetséges a százszázalékos kibervédelem.

Még nem tudják, hogy ki hajtotta végre a támadást, de minden bizonnyal anyagi érdekek vezették, várhatóan váltságdíj ellenében szabadítják csak fel a leblokkolt számítógépes rendszert.

A támadók már jelentkeztek, de egyelőre nem közölték követeléseiket. Ez a hackercsoport korábban hasonló támadást hajtott végre egy amerikai kórház ellen.

(MTI/hirado.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei