7 embert vettek őrizetbe, akik bűnrészesek lehettek a bécsi merényletben

7 embert vettek őrizetbe, akik bűnrészesek lehettek a bécsi merényletben

11:11 Október 21, 2021

Események 1613 3 хвилини

Українська

Őrizetbe vettek hét embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy bűnrészesek voltak a csaknem egy évvel ezelőtti, négy halálos áldozatot követelő bécsi iszlamista terrortámadással összefüggésben – közölte Nina Bussek, az osztrák főügyészi hivatal szóvivője szerdán.

A szóvivő szerint három személyt azzal gyanúsítanak, hogy segített az elkövetőnek fegyverhez jutni, további négyet pedig azzal, hogy a támadás végrehajtására buzdították őt.

Összefüggésbe hozhatók az Iszlám Állammal, és terrorista hálózatokkal állnak kapcsolatban – mondta.

Az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottakat 10 év vagy életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélhetik, amennyiben bebizonyosodik bűnösségük – tájékoztatott a szóvivő. Bussek közölte továbbá, hogy további 21 ember ellen folytatnak jelenleg is vizsgálatot bűnrészesség gyanújával. A szóvivő elmondta: a férfi azonban, aki a támadónak a fegyvereket eladta, nincs őrizetben, tekintve, hogy nem büntetett előéletű, a vásárlás előtt nem ismerte a támadót, így valószínűleg nem tudott arról, hogy mire készül.

Az észak-macedóniai albán családból származó osztrák Kujtim Fejzulai november 2-án négy embert megölt és huszonhármat megsebesített Bécs belvárosában. A férfit a rendőrök lelőtték, a helyszínen életét vesztette. A támadást az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára. A támadó büntetett előéletű volt; azért került börtönbe, mert Szíriába akart utazni, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz. Bussek és Michael Lohnegger rendőrségi nyomozó a szerdai sajtótájékoztatón közölte: az eddigi vizsgálatok során bizonyosságot nyert, hogy a férfi egyedül követte el tettét.

(pestisracok.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei