Több ezren tüntettek Varsóban az abortusztilalom miatt

Több ezren tüntettek Varsóban az abortusztilalom miatt

08:26 November 7, 2021

Események 1298 3 хвилини

Українська

Több ezren tüntettek szombaton Varsóban az abortusztilalom miatt, a vezető ellenzéki politikusok részvételével megtartott tiltakozást azt követően hívták össze a feminista szervezetek, hogy a dél-lengyelországi Pszczyna város kórházában elhunyt egy terhes asszony.

A tüntetők a „Női jogok egyenlők az emberi jogokkal”, „Élhetett volna” jelszavakkal vonultak a belvárosi utcákon át a varsói alkotmánybíróságtól az egészségügyi tárca székhelyéig. A menet elején a „Vér van a kezeteken” feliratú transzparenst vitték.

A lengyel alkotmánybíróság tavaly októberben megállapította, hogy nincs összhangban a lengyel alaptörvénnyel az 1993 óta érvényes abortusztilalom alóli egyik kivétel, mégpedig az, amely a feltehetőleg súlyosan beteg magzatok művi vetélését tiltja.

Az alkotmánybírósági döntés nem vonatkozott az abortusztilalom két másik, most is érvényes kivételére. Ezek értelmében a terhességmegszakítás megengedett, ha a gyermek nemi erőszak következtében fogant, valamint ha veszélyben van az anya élete vagy egészsége.

Az ítélet tavaly ősszel tömeges feminista tüntetéseket váltott ki országszerte.

A szombati tiltakozások résztvevői szerint a Pszczynában elhunyt, harmincéves asszony esetében az orvosok éppen az említett alkotmánybírósági döntés miatt nem szakították meg időben a terhességet.

A nő szeptemberben, a terhesség 22. hetében került kórházba, miután elfolyt nála a magzatvíz. A gyermeknél már korábban fejlődési rendellenességeket állapítottak meg. A kórházban a nő szeptikus sokk következtében elhunyt.

Pénteken Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő nagy tragédiának nevezte a terhes asszony halálát, aláhúzta egyúttal, hogy ez nem hozható összefüggésbe a tavalyi alkotmánybírósági döntéssel. „Ha az anya élete vagy egészsége veszélyben forog, a terhességmegszakítás továbbra is megengedett, itt (az alkotmánybírósági ítélet nyomán) semmi sem változott” – hangsúlyozta. Aláhúzta: az asszony halálának körülményeit tisztázni kell.

A pszczynai kórház vezetése a kedden kiadott nyilatkozatban azt írta: az orvosok az adott esetben az érvényes jogi szabályok alapján, a nő és a magzat egészségét és életét szem előtt tartva jártak el.

Az ügyben október elején ügyészségi eljárás indult.

A haláleset miatt szombaton Varsón kívül több lengyelországi városban is tartottak tiltakozásokat.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei