Michelle Bachelet: Etiópia az emberiség elleni jogsértések központjává válhat

Michelle Bachelet: Etiópia az emberiség elleni jogsértések központjává válhat

17:44 November 7, 2021

Események 1649 6 хвилин

Українська

A közelmúltban vált ismertté, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) elítélte azt a brutalitást, amelyet Etiópia északi régiójában, Tigré szövetségi államban zajló konfliktus kivizsgálása során derültek ki. A vizsgálatról szóló jelentést egyébként Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi biztosa hozott nyilvánosságra.

Ez a jelentés az ENSZ Emberi Jogi Hivatala és az Etiópia kormánya által létrehozott Emberi Jogi Bizottság együttműködésének az eredménye. Ráadásul akkor jelent meg, amikor az afrikai országban újra bevezetésre kerül a rendkívüli állapot, és Tigré állam ellenzéki erői Etiópia fővárosát.

Az ENSZ ugyanakkor kihangsúlyozza, hogy a fent említett együttműködésre azért volt szükség, hogy a szakértői csapat „bejuthasson a problémás régióba”, ahová az etióp kormány gyakorlatilag nem engedi be az újságírókat és a jogvédőket. Ez a partnerség megdöbbenést keltett Tigré lakosaiban, a jogvédők és megfigyelők csoportjaiban, akik aggodalmukat fejezték ki a bizottság a kormánytól való függősége kapcsán.

Az ENSZ a maga részéről megerősítette a vizsgálat pártatlanságát, de elismerte, hogy a bizottság tagjai nem jártak a legtöbbet elszenvedett régiókban. A jelentés szerint az akadályok között szerepelt az is, hogy az etióp kormány megtagadta a hivatalosan megfigyelésre beszerzett műholdas telefonokat, amelyek a legfontosabb eszközei voltak a vizsgálatoknak, mivel Tigré-vel megszakadt a telefon- és internet kapcsolat.

„A Tigré-ben folyó konfliktust rendkívüli brutalitás jellemezte. Az általunk rögzített jogsértések és visszaélések súlyossága mindkét oldal elkövetői felelősségre vonásának szükségességét vonja maga után”, – jelentette ki Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi biztosa.

A nyomozás során kiderült, hogy mindegyik fél, beleértve a szomszédos Amhara régióból származó erőket is, amelyek a Tigré nyugati részére tartanak igényt, „bűncselekményeket követtek el, amelyek az emberiesség elleni bűncselekményekkel és katonai bűncselekményekkel egyenértékűek”.

A nyilvánosságra hozott jelentés a polgári áldozatok kérdését is érinti 2020 november eleje óta 2021 júniusáig, amikor is az etióp kormány egyoldalú fegyverszünetet hirdetett, ami végül is nem valósult meg. Alapját 269 ​​bizalmas interjút tartalmaz jogsértések és visszaélések áldozataival és tanúival.

Számos etiópiai katonai tábort használtak elfogott tigrei harcosok vagy „a hadsereg támogatásával gyanúsított civilek” kínzására. A többi fogvatartottat országszerte „titkos helyeken” és katonai táborokban tartottak fogva, és sok esetben önkényesek voltak a letartóztatások. A háború első napjaiban a tigrei erők is letartóztatásokat végeztek azzal a gyanúval, hogy a hadsereget támogatják, némely esetben meg is kínozták őket.

Amikor Michelle Bachelet-et megkérdezték, hogy a legtöbb brutalitás köthető-e egyetlen, Tigré-ben harcoló militáns csoporthoz, a biztos megjegyezte, a nyomozás során kiderült, hogy „nagyszámú jogsértés kapcsolódik az etióp védelmi erőkhöz, de azt is láttuk, hogy a tűzszünet óta a tigrei erők is vádolhatóak visszaélésekkel, amelyek a mai napig folynak”.

Abiy Ahmed etióp miniszterelnök a vizsgálat eredményeit kommentálva kijelentette, hogy a jelentés egyértelműen megerősíti, hogy népirtásról szóló állítások hamisak, és teljesen mértékben alaptalanok”.

Mint ismeretes, az etióp Tigré szövetségi államban kirobbant konfliktus több ezer emberéletet követelt azóta, hogy Abiy Ahmed Nobel-békedíjas miniszterelnök, hogy engedélyezte az eritreai katonáknak behatolni ebbe a régióba, és csatlakozni az etióp erőkhöz a tigrei erők elleni küzdelemben, amelyek Abiy hatalomra jutásáig dominánsak voltak a nemzeti kormányban.

Azóta az etnikai tigreieket országszerte önkényes őrizetbe vételeknek vannak kitéve, Tigré civil lakossága csoportos nemi erőszakról, éhségről, tömeges üldöztetésről számolt be. Miután tigrei erői júniusban visszaszerezték az irányítást a régió felett, az etióp kormány blokádot vezettek be Tigré ellen, gyakorlatilag minden humanitárius segély és kereskedelmi termékhez való hozzáférés letiltva. Ezen kívül a háború elől menekülő, lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek táborai hónapokig nem kaptak elegendő élelmet. A vizsgálat azonban „nem tudta megerősíteni a humanitárius segélynyújtás szándékos vagy nem szándékos megtagadását a Tigré polgári lakosságától, vagy az éhség fegyverként való alkalmazását”.

NEWSMAKER

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei