karpat.in.ua

Szülés közben vesztette életét egy csecsemő Ternopil megyében

Ternopil megyében, a Kremeneckij járásban szülés közben vesztette életét egy csecsemő. A család az orvosokat okolja a történtekért. A hírt a nemzeti rendőrség közölte.

A hatóságokhoz a szülő nő 22 éves bátyja fordult bejelentéssel, elmondása szerint testvére november 14-én szült, azonban a gyermek az egészségügyi dolgozók gondatlansága miatt elhunyt.

A nő a 41. hétben szülte meg a kisbabát 3750 grammal. Az orvosok elmondása szerint a gyerek légzése a születés után nem indult be. több mint egy órán át próbálták újraéleszteni, azonban sikertelenül.

A baba halálának oka súlyos, születés közbeni fulladás volt, melyet egy másik intézmény is megerősített, ahol újabb boncolásra került sor az ügy kapcsán. A hatóságok eljárást indítottak, a vizsgálatok folynak.