Az egyik kijevi bíróság két hónap előzetes letartóztatásba helyezte azt az amerikai férfit és ukrán nőt, akik merényletet akartak elkövetni Roman Lescsenko agrárpolitikai miniszter ellen.
Korábban beszámoltunk arról, hogy a tisztviselővel állítólag 2018-as tevékenysége miatt akartak végezni. Lescsenko kijelentette, hogy ez egyáltalán nincs összefüggésben állami szolgálatával, állítása szerint ez egy civil ügy.
Hozzátette, hogy az említett évben zsarolta egy USA-beli állampolgár, azonban a bíróságon megnyerte a pereket, így sokként érte a merénylettel kapcsolatos hír.