karpat.in.ua

Oroszország a jövő év januárjában vagy februárjában támadja meg Ukrajnát – katonai hírszerzés

Oroszország több mint 92 ezer katonát vonultatott fel Ukrajna határai mentén, és jövő év januárjában-februárjában indít támadást, de előtte, és már most is lélektani műveletek sorával destabilizálja a helyzetet és provokál tiltakozásokat az országban – nyilatkozta Kirill Budanov, a Védelmi Minisztérium hírszerzési főosztályának vezetője a The MilitaryTimes című amerikai lapnak, adta hírül vasárnap az rbc.ua hírportál.

A jelentés szerint az ukrán katonai hírszerzés főnöke elmondta: az orosz támadás valószínűleg légi csapásokkal, tüzérség és páncélosok bevetésével indul, amit légi deszantosok akciója követ keleten, Odesszában és Mariupolban, valamint kisebb mértékben Fehéroroszország felől. „A támadás, amire Oroszország készül, sokkal rombolóbb hatású lesz, mint bármelyik korábbi, amit a 2014-ben kezdődött konfliktusban intézett Ukrajna ellen, és amelyben több mit 14 ezer ukrán ölt meg” – tette hozzá.

Budanov emlékeztetett arra, hogy a Nyugat-21 elnevezésű nagyszabású idei hadgyakorlat megmutatta, hogy Oroszország képes egyidejűleg 3 500 légi deszantost és különítményest nagy távolságokra átdobni. Mint jelezte, Oroszország növeli csapatainak és fegyverrendszereinek a létszámát a megszállt Krímben, kis hatótávolságú Iszkander ballisztikus rakétarendszereket és más fegyverrendszereket telepítve ott és máshol az ukrán határ közelében.

A fő katonai hírszerző hangsúlyozta, hogy még a januári-februári mostoha időjárás sem fogja eltántorítani az oroszokat a támadástól. „Számunkra és az oroszok számára az időjárás nem probléma” – húzta alá.

Az ezredes biztosra vette, hogy bármilyen orosz támadás az ukrajnai helyzet destabilizálására irányuló lélektani műveletek sorának végrehajtása után indul. „Az oroszok kormányellenes tiltakozásokkal és tüntetésekkel kísért zavargásokat akarnak kiprovokálni Ukrajnában” – mondta. Mint megjegyezte, az oroszok már eddig is a covid vakcináció elleni tiltakozásokat szerveztek, és zavargásokat fognak kiprovokálni a gazdasági és energiaválság miatt Ukrajnában. Oroszország a tiltakozásokkal és tüntetésekkel azt akarja megmutatni, hogy az „Ukrán hatalom elárulta az ukrán népet”.

(vb/rbc.ua)