Robbanások történtek egy szerbiai rakétagyárban, ketten meghaltak

Robbanások történtek egy szerbiai rakétagyárban, ketten meghaltak

08:34 November 24, 2021

Események 1280 3 хвилини

Robbanások történtek egy légvédelmi rakétákat készítő gyárban Belgrád mellett kedden, ketten életüket vesztették, 16-an megsérültek – közölte a szerb belügyminisztérium.

A szerbiai közszolgálati televízió helyszíni beszámolója szerint a robbanássorozat nem sokkal 14 óra után történt a gyárban, ahol körülbelül százan tartózkodtak. A robbanás pillanatában negyvenen voltak a raktárban, ahol a detonáció történt. Hárman súlyos égési sérüléseket szenvedtek, őket kórházba szállították. További tizenhárom ember is megsérült, de állapotuk nem válságos. Néhány dolgozót még mindig keresnek.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a raktárban mintegy ötszáz rakéta volt összesen 30 kilogrammnyi robbanószerrel.

Több tucat tűzoltó órákig oltotta a lángokat, a területet sűrű füst borította. Egyelőre nem lehet tudni, mi váltotta ki a robbanássorozatot.

A Nova.rs hírportál beszámolója szerint a vállalatnál 2008-ban már történt hasonló baleset, akkor hárman sérültek meg súlyosan egy robbanás következtében.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei