Az Egyesült Királyság járatait is letiltja Amerika

Az Egyesült Királyság járatait is letiltja Amerika

19:49 Március 14, 2020

Események 4376 2 хвилини

Українська

Az Amerikai Egyesült Államok kiterjeszti utazási tilalmát Írországra és az Egyesült Királyságra is hétfőtől, írja a BBC.

Donald Trump március 12-én jelentette be, hogy egy hónapig felfüggesztenek minden járatot Európából. Később, ezen a héten pénteken szükségállapotot hirdetett a koronavírus-járvány miatt Amerikában, ahol ismételten dicsérte kormányának korábbi lépését, így például az Európai Unió országaiból és a Kínából történő beutazások felfüggesztését.

Mike Pence alelnök szombaton bejelentette, hogy most újabb szigorításokat vezetnek be, az Írország és az Egyesült Királyság felé közlekedő, és onnan érkező járatokat is letiltják. Ezen kívül azt is bejelentette, hogy minden amerikai állampolgárnak ingyenesen biztosítanak majd koronavírus-tesztet.

Az amerikai elnök egyébként ma magán is elvégeztette a tesztet, 1-2 nap múlva kiderül az eredménye.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei