Kannibalizmussal vádolják annak a férfinak a gyilkosát, akinek holtteste kiesett egy járműből egy baleset során Oroszországban

Kannibalizmussal vádolják annak a férfinak a gyilkosát, akinek holtteste kiesett egy járműből egy baleset során Oroszországban

19:52 November 26, 2021

Események 735 2 хвилини

Українська

Nemrég beszámoltunk arról, miszerint Oroszországban, Leningrád megyében egy jármű nekicsapódott a szalagkorlátnak, melynek következtében a csomagtartóból kiesett egy férfi holtteste. Az áldozatnak el volt vágva a torka.

Az autóban tartózkodó személyek elmenekültek a helyszínről, a szemtanúk elmondása szerint a közeli erdőbe szaladtak. A gépkocsi tulajdonosa egy 57 éves férfi, a járműben kötelet és lapátokat is találtak, valószínűleg, el akarták ásni a holttestet.

A hatóságoknak sikerült letartóztatnia a gyanúsítottakat, a kihallgatás során a 23 éves Jegor Komarov elismert egy másik gyilkosságot, elmondta, hogy az elmúlt év tavaszán megölt egy 38 éves vámügyintézőt, mert meg akarta kóstolni az emberhúst. Hátbatámadta, s több szúrást is mért rá egy késsel. Kivágta a nyelvét, melyet később megfőzött, s hozzátette, hogy nem ízlett neki. A kihallgatási protokoll aláírása során elsírta magát, s azt állította, hogy sajnálja az elhunytat.

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei