karpat.in.ua

Egy színésznő segítségével buktatták le a „szexszel gyógyító” olasz nőgyógyászt

Azt állította az olasz orvos, hogy szexszel át tudja adni a saját szervezetében termelődő ellenanyagot, így az oltástól ódzkodó nőket meg tudja gyógyítani – és ezt többen is elhitték.

A Le Iene című tényfeltáró tévéműsor stábja Bari egyik hotelszobájában fülelte le Giovanni Miniellót. A tévéseknek és a La Repubblica című napilapnak a doktor egy korábbi páciense hívta fel a figyelmét az átverésre, aki azért ment el az orvoshoz, mert nem esett teherbe. Ezt nem oldotta meg Miniello, de azt mondta, hogy a méhnyakán a HPV-fertőzés nyomait látja, de azt meg tudja gyógyítani egy sajátos módszerrel, ami már több nőnél is bevált, szexszel.

A tévések felbéreltek egy színésznőt, aki ügyfélnek adta ki magát, és bekamerázva, bemikrofonozva jelent meg a hotelszobában, ahol hasonló „kezelést” ígért neki Miniello. Kiderült, hogy az orvos a péniszét a Varázsfuvolának, illetve a Péniszek Pió Atyájának nevezi.

Amikor a színésznő megkérdezte, hogy nem fognak-e védekezni, az orvos közölte, hogy úgy nem tudná átadni a nőnek a szervezetében termelődő antitesteket.

A műsorvezető és a stáb akkor lépett be a szobába, amikor épp befeküdt az ágyba az orvos és a színész.

Miniellót a rendőrség az adás után nem sokkal letartóztatta két nővel szembeni szexuális visszaélések vádjával. De az adás hatására 15 további nő állt elő azzal, hogy az orvos őket is szexszel „gyógyította”.

(hvg.hu)