karpat.in.ua

Pánik egy budapesti járaton: ki akarta nyitni a repülőgép ajtaját egy utas

Kitört a káosz a Ryanair Sevillából Budapestre tartó járatán. Egy szerb ámokfutásba kezdett a fedélzeten, több személybe is belekötött, verekedést provokált, majd út közben ki akarta nyitni a repülőgép egyik ajtaját.

Az esetről a Mirror számolt be a La Razón nyomán. A férfi nézeteltérésbe bonyolódott az egyik utassal, majd rugdosni kezdte az üléseket és fenyegetőzött. Nem sokkal később már a gép konyhájában talált eszközöket is az utasok felé dobálta. Az egyik biztonsági őr felajánlotta, hogy rendet tesz, viszont a légiutas kísérők ezt ellenezték, szóban próbálták nyugalomra inteni az önkívületi állapotban lévő férfit.

A helyzet még tovább fokozódott, ugyanis a férfi a jármű ajtajának kinyitásával kezdett fenyegetőzni – ekkor azonban már a biztonsági őr leteperte és a székéhez kötözte.

A pánik olyan méreteket öltött, hogy a pilótának egy időre el kellett hagynia a kabinját, hogy segítsen kezelni a zűrzavart. A repülőgép végül nagyobb késéssel tudott csak leszállni. A rendőrség Budapesten várta a férfit, akit a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren elő is állítottak.

Az ügyről a Police.hu is beszámolt, egy közleményben megerősítette a történteket, és az incidens pontos dátumát – november 11-ét – is nyilvánosságra hozta. A randalírozót előállították a Repülőtéri Rendőri Igazgatóságra, garázdaság miatt felelhet. A 29 éves szerb férfi azzal védekezett, hogy a gépen bepánikolt, s alig várta, hogy leszálljanak. Agresszív magatartására elmondása szerint nem emlékezett.

(hirado.hu)