Az Európa Tanács eljárást indíthat Törökországgal szemben Osman Kavala szabadon bocsátásának elmaradásáért

Az Európa Tanács eljárást indíthat Törökországgal szemben Osman Kavala szabadon bocsátásának elmaradásáért

14:15 December 3, 2021

Események 1356 3 хвилини

Az Európa Tanács pénteken értesítést küldött Törökországnak, hogy kötelezettségszegési eljárást indíthat vele szemben, amiért az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) korábbi döntésének megfelelően nem engedi szabadon Osman Kavala török üzletembert és emberi jogi aktivistát.

Az Európa Tanács közleményében közölte: a bírósági eljárás megindításáról a szervezet Miniszteri Bizottsága 2022. február 2-i ülésén dönthet. Egyúttal felkérte Ankarát, hogy január 19-ig nyújtsa be álláspontját az ügyben, miután a múlt héten egy török bíróság úgy határozott, hogy a több mint három éve börtönben lévő Kavalát továbbra is fogva tartják.
A 47 tagot számláló strasbourgi szervezet arra hívta fel Ankara figyelmét, hogy az Európa Tanács felügyelete alatt működő emberi jogi bíróság döntését addig is végre kell hajtani, amíg az ellene jelenleg is folyó eljárás ügyében a török alkotmánybíróság döntést nem hoz.
Emlékeztettek rá: 2019. decemberi ítéletében az emberi jogi bíróság úgy ítélte meg, hogy a török hatóságok a bűncselekmény bizonyítékainak hiánya ellenére vették őrizetbe a török üzletembert. Ankara ezzel megsértette Kavala Európai Emberi Jogi Egyezményben rögzített szabadsághoz és személyi biztonsághoz fűződő jogát. A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a török kormánynak mindent meg kell tennie őrizetének megszüntetése és azonnali szabadon bocsátása érdekében.
Kavalát a 2013-as, Gezi parki tüntetések megszervezésével összefüggésben 2017. november 1-jén tartóztatták le. Őt és nyolc társát egyebek mellett a kormány megdöntésére tett kísérlettel, valamint politikai és katonai kémkedéssel vádolták meg. A bíróság azonban bizonyítékok hiányában felmentette őket. Mindazonáltal Kavala egy másik ügy miatt jelenleg is börtönben van. Az isztambuli főügyészség ugyanis elfogatóparancsot adott ki ellene a 2016. július 15-i erőszakos hatalomátvételi kísérlettel kapcsolatban, egy bíróság pedig elrendelte letartóztatását, „az alkotmányos rend megdöntésére tett kísérlet” gyanújával.

Forrás: mti.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei