Mianmar: Tüntetők közé hajtott egy katonai teherautó

Mianmar: Tüntetők közé hajtott egy katonai teherautó

08:48 December 6, 2021

Események 1827 3 хвилини

Українська

Rangunban, Mianmar legnagyobb városában a junta ellen békésen tüntetők közé hajtott egy katonai teherautó. Az esetnek legalább három halottja van – jelentették szemtanúk és a megmozdulás szervezői vasárnap.

Rangun-szerte vasárnap, egy nappal a tucatnyi bűncselekménnyel vádolt Aung Szan Szú Kjí volt vezető elleni ítélet várható kihirdetése előtt legalább három tüntetés is volt a katonai hatalom ellen.

A közösségi médiában megjelent felvételeken egy gyorsan hajtó kis katonai teherautót lehet látni, ahogy a menetelők tömege felé közelít hátulról. A videón a történtek helyszínéről menekülők kiabálását is lehet hallani.

Egy szemtanú az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy a tüntetés alig két percel korábban kezdődött, amikor a katonai teherautó közéjük hajtott. Öt katona szállt ki a járműből, és eredt az aktivisták nyomába, tüzet nyitva rájuk – tette hozzá a szemtanú, aki három élettelen embert látott a földön.

Az állami televízió közlése szerint tizenegy tüntetőt előállítottak, köztük három sérült is volt.

A mianmari árnyékkormány legalább öt halálos áldozatról számolt be. Hangsúlyozta, hogy a junta szándékosan követ el véletlenszerű támadásokat találomra megölve, illetve megcsonkítva embereket.

„A junta célja egyértelmű: a lehető legnagyobb félelmet és pánikot akarja kelteni, és a legsúlyosabb fájdalmat, traumát és szenvedést akarja okozni, tekintet nélkül az áldozatokra. Azt üzeni, hogy bárkit bármikor meg lehet ölni, őrizetbe venni, megverni vagy megsebesíteni pusztán azért, mert rosszkor volt rossz helyen” – mondta az ellenzéki tömörülés szóvivője.

Mianmarban a hadsereg február elsején, a parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat, letartóztatta az ország de facto vezetőjét, a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjít és az általa vezetett kormányzó Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) párt számos politikusát. A hadsereg azzal indokolta a puccsot, hogy a kormány nem vette figyelembe a novemberi választással kapcsolatos panaszaikat. A választást toronymagasan az NLD nyerte.

A puccs elleni tiltakozásoknak a Politikai Foglyokat Támogató Szövetség (AAPP) jogvédő szervezet szerint már csaknem 1300 halálos áldozatuk van, és több mint tízezren kerültek börtönbe.

(MTI/Index)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei