Négyre nőtt a halálos áldozatok száma az olaszországi épületomlás után

Négyre nőtt a halálos áldozatok száma az olaszországi épületomlás után

19:20 December 12, 2021

Események 1882 2 хвилини

Українська

Legalább négy ember életét vesztette, és rengetegen eltűntek az olaszországi Szicíliábagn történt épületomlásban, miután szombaton egy gázrobbanás következtében több épület is leomlott Ravanusa városában.

Az AFP arról számolt be, hogy a helyi katasztrófavédelmi hatóságok és a szicíliai polgári mentőszolgálat reggel, nem sokkal az összeomlás után egy holttestet húzott ki a romok alól, valamint két túlélőt kisebb sérülésekkel kimentettek a helyszínről.

A hatóságok korábban nyolc ember eltűnését jelentették, köztük két gyermek és egy terhes nő is volt, azonban egyelőre nem tudni, hogy ők az eltűntek között vannak-e. A gázrobbanás szombaton este fél 9 körül történt, melynek következtében több épület is összeomlott, három másik pedig megrongálódott.

Helyi tisztviselők szerint a gázrobbanás azután következett be, hogy a gáz nagy mértékben szivárgott a föld alá, kiterjedtsége miatt pedig hatalmas robbanás következett be. A város polgármestere a közösségi médiában kérte a lakosságot, hogy aki bármilyen segítséget tud nyújtani, menjen ki a helyszínre és segítsen a túlélők felkutatásában.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei