Legkevesebb 27-en meghalhattak egy épülettűzben Japánban

Legkevesebb 27-en meghalhattak egy épülettűzben Japánban

13:34 December 17, 2021

Események 1848 2 хвилини

Українська

Az első jelentések szerint legkevesebb közel 30 áldozata lehet a tűznek, ami Oszakában tört ki egy kereskedelmi épületben.

Oszaka városának egyik bevásárló-negyedében tört ki a tűz, és félő, hogy legkevesebb 27 ember életét vesztette. A lángok pénteken csaptak fel a nyolc emelet magas épület negyedik szintjén.

A rendőrség már vizsgálja az esetet, amely gyújtogatásra gyanakszik, amiről a Kyodo News számolt be nyomozati forrásokra hivatkozva. A város tűzoltóság egyik tisztviselője elmondta, 27 embernek szív- és tüdőleállása volt – Japánban ezt a kifejezést használják, mielőtt egy halálesetet megerősítenek, egy ember pedig megsérült – írja a France 24.

Több felvétel is napvilágot látott, amiken az látszott, ahogy füst gomolylik kifelé a negyedik emeleti ablakokból. Ezen a szinten egy pszichiátriai klinika működik, egyelőre nem tudni, hogy kik az áldozatok.

A tüzet nem sokkal azután jelentették, hogy délelőtt 10 órakor kinyitott a klinika. Nagyjából 30 percen belül már el is oltották a lángokat. Az egyik szemtanú azt mondta, látott egy nőt, aki az egyik ablakból kiáltozott segítségért, de nem tudni, hogy életben maradt vagy sem.

2019-ben Kiotóban egy animációs stúdióban több mint 30 ember halt meg gyújtogatás miatt, aminek híre az egész sajtót bejárta.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei