karpat.in.ua

Csehország: Terjed az emberre is veszélyes H5N1 vírustörzs

Egy cseh baromfitelepen, a Prágától 45 kilométerre fekvő Libotenicében 80 ezer tyúk levágására kényszerültek az állatorvosok az erősen fertőző és potenciálisan az emberre is veszélyes H5N1 vírustörzs miatt.

A szakértőknek egymillió, exportra szánt tojást is meg kellett semmisíteniük. A múlt hét végétől több mint százezer tyúk pusztult el a csehországi farmon, ahol karácsony előtt 188 ezer szárnyast tartottak.

„Azt hiszem, ez az ország történetének legnagyobb járványgóca. Eredetileg körülbelül 200 ezer állatot jelöltek ki levágásra” – mondta a regionális állatorvosi hatóság munkatársa.

Az agrárkamara becslése szerint 300 millió forintnyi kárt okozott a vírus a tulajdonosoknak. Egy másik cseh telepen, Hovoranyban nemrég szintén megjelent a madárinfluenza, itt nagyjából ötezer fácánt kell levágni.

A vírus már Szlovéniában is megjelent, elsőként egy hattyú szervezetében mutatták ki a jelenlétét. Az ország északi részén egy kis farmon vesztegzárat kellett elrendelni.

Franciaországban nemrégiben találtak madárinfluenza-gócokat az ország délnyugati részén, az Egyesült Királyságban pedig december elején jelentették be, hogy félmillió szárnyast kellett levágni a valaha látott legnagyobb madárinfluenza-járvány miatt. Belgiumban és Hollandiában is karantén-intézkedéseket rendeltek el az elmúlt hónapokban, miután több madárinfluenza-gócot tártak fel – foglalta össze az elmúlt hónapok eseményeit az MTI.

(MTI/Euronews)