karpat.in.ua

India: Agyon taposták egymást a hívők egy zsúfolásig megtelt templomban

Az indiai fennhatóságú Kashmírban, a Mata Vaishno Devi templomnál szombaton legalább tizenketten meghaltak – jelentette a BBC. Naponta zarándokok tízezrei látogatják a szentélyt, az új év alkalmából azonban meglehetősen jóval többen gyűltek össze a megengedettnél. A tragédia kapcsán sajnálatát fejezte ki Narendra Modi, India miniszterelnöke.

Egyes beszámolók szerint 14-en sérültek meg, azonban ez a szám még magasabb is lehet. Szemtanúk szerint a tömeget nem irányították megfelelően, emiatt következhetett be a tragédia. A Katra városának közelében található szentély India egyik legelismertebb zarándokhelye. A járvány miatt azonban a látogatók számát 25 ezerre korlátozták.

A hatóságok elrendelték az eset kivizsgálását. Indiában nem ritkák a hasonló tragédiák az aljazeera megjegyzi, hogy az  elmúlt években már számos hasonló incidensre került sor. 2016 októberében legalább 24-en meghaltak Varanasi külvárosában.  2013-ban a közép-indiai Madhya Pradesh államban pedig több mint 110 ember halt meg hasonló körülmények között, akkor főként nők és gyerekek haltak meg.

(Index)