Sali Berisha volt kormányfő hívei ostromolták meg a Demokrata Párt székházát Tiranában

Sali Berisha volt kormányfő hívei ostromolták meg a Demokrata Párt székházát Tiranában

08:43 Január 9, 2022

Események 993 2 хвилини

Több ezer tüntető ostromolta meg a jobboldali, ellenzéki Demokrata Párt székházát szombaton Tiranában.

Sali Berisha korábbi kormányfő és elnök hívei áttörték az épület bejáratát, és behatoltak az épületbe az albán fővárosban.

A News.24 hírcsatorna tudósítása szerint tüntetők egy csoportja feljutott az első emeletre, de Lulzim Basha pártelnök irodáját nem sikerült elfoglalniuk, mert a biztonságiak erősítést kaptak, és feltartóztatták őket.

A hírcsatorna szerint bentről könnygázt fújtak a kint lévő tiltakozókra, a rendőrség pedig körbevette az épületet, de eleinte nem avatkozott be. A konfliktus mögött Basha és Berisha rivalizálása áll. Berishát Basha kezdeményezésére tavaly ősszel kizárták a párt frakciójából, miután az Egyesült Államok korrupciós vádak miatt kitiltotta őt az országból.

(MTI)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei