Nagy-Britanniában bíróság elé állítanak egy képviselőt

Nagy-Britanniában bíróság elé állítanak egy képviselőt

15:26 Január 9, 2022

Események 1946 2 хвилини

Українська

Margaret Ferrier-t, a Skót Nemzeti Párt egykori képviselőjét azzal a váddal állítják bíróság elé az Egyesült Királyságban, hogy Covid-19 tünetekkel utazgatott és látogatott nyilvános helyeket, számolt be a The Guardian.

A nőt azzal vádolják, hogy 2020 szeptemberében Glasgow-ból Londonba tartó útja során szándékosan veszélyeztetett másokat, hogy elkapják a koronavírus-fertőzés akkor, amikor karanténba kellett vonulnia.

Ferrier nem ismeri el bűnösségét. 2019-ben választották meg a Skót Nemzeti Párt képviselőjévé, de miután megvádolták, kizárták a pártból, közölte a hromadske.

A vád szerint a képviselőnő szándékosan tette ki embertársait a „fertőzés, betegség és halál kockázatának” miközben Glasgow-ba és környékére valamint Londonba utazott.

Állítólag három nap alatt a 61 éves nő különböző helyeken járt, többek között szépségszalonban, butikban, templomban, bárban és a parlament épületében. A képviselő valószínűleg a glasgow-i vasútállomáson is volt, és onnan vonattal a londoni Eustoni állomásra utazott.

A bírósági tárgyalás augusztus 15-én lesz és valószínűleg négy-öt napig tart, az előzetes meghallgatást júniusra tűzték ki.

 

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei