Késes támadás volt egy svédországi iskolában

Késes támadás volt egy svédországi iskolában

13:21 Január 11, 2022

Események 1816 2 хвилини

Українська

Késsel sebesített meg egy kamasz egy tanárt és egy diákot a dél-svédországi Kristianstad egyik gimnáziumában hétfőn – közölte hétfőn este a helyi rendőrség.

Az elkövetéssel gyanúsított, 2005-ben született fiatalt őrizetbe vették. A tájékoztatás szerint 16 éves áldozata súlyos, 55 éves áldozata pedig könyebb sérüléseket szenvedett.

Anders Olofsson kristianstadi rendőrfőnök elmondta, hogy a késelőt hét perccel az első segélyhívást követően sikerült elfogni. A gyanúsítottat most kétrendbeli gyilkossági kísérlettel vádolják.

A tett hátterét egyelőre homály fedi. Egy szemtanú a Dagens Nyheter című svéd lapnak nyilatkozva arról számolt be, hogy a fekete szájmaszkot viselő elkövető hangszóróval sétált be a tanterembe, majd rátámadt a tanárra.

A TV4 svéd televíziós csatorna szerint a mostani eset összefüggésben áll egy hasonló támadással, amelyet tavaly augusztusban követtek el a Kristianstadtól mintegy ötven kilométerre délnyugatra található Eslov településen.

Akkor is diák támadt rá az egyik, 45 éves iskolai alkalmazottra. A TV4 úgy gondolja, az eslovi és kristianstadi elkövetők „smerték egymást, kapcsolatban álltak egymással az interneten és közös érdeklődésük az iskolai merényletekre irányult”.

Forrás: origo.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei