A Kínai Kommunista Párt embere szabotált egy brit parlamenti bizottságban

A Kínai Kommunista Párt embere szabotált egy brit parlamenti bizottságban

18:40 Január 14, 2022

Események 2083 3 хвилини

Українська

A brit titkosszolgálat, az MI5 arról tájékoztatta a parlamenti képviselőket csütörtökön, hogy kínai kém dolgozott közöttük – írja a Sky News. A hírszerzés szerint Christine Lee a Kínaiak Nagy-Britanniában nevű szakbizottság tagjaként a Kínai Kommunista Párt beépített embere volt, és „aktívan szabotálta” a politikai folyamatokat.

Lee nagy összegekkel támogatta a munkáspárti Barry Gardinert, sőt, fia is a képviselőnek dolgozott. A hír megjelenése után a politikus lemondott. Lee egyébként nem volt ismeretlen a parlamenti berkekben: készült róla fotó, ahogy a korábbi Labour-vezető Jeremy Corbynnal, és a Brexit-népszavazást kezdeményező volt miniszterelnök David Cameronnal beszélget, az előző miniszterelnök, Theresa May pedig kitüntette a Nagy-Britanniában élő kínai közösség integrációjáért folytatott munkájáért.

Az egyébként ügyvédként dolgozó kínai Lee több mint 700 ezer fontot, átszámítva közel 300 millió forintnak megfelelő összeget adományozott parlamenti politikusoknak, ennek nagy részét Barry Gardinernek. A munkáspárti képviselő szerint ezek az adományok a neki dolgozó kutatók munkáját segítették, leszögezve, hogy nem befolyásolták a kutatócsoport összetételét, valamint ő maga sem tett zsebre semennyit ebből az összegből. Hozzátette: az ügyvéd fia is felállt asszisztensi pozíciójából csütörtökön, róla pedig úgy tudja, semmilyen illegális hírszerzési ügyben nem segítette édesanyját.

A kormányzó Konzervatív Párt politikusa, Ian Duncan Smith (akire egyébként szankciókat vetett ki a kínai külügy, miután felszólalt az ujgurok kínai elnyomása miatt) azt követelte: Christine Leet és fiát utasítsák ki az országból. A belügyminiszter Priti Patel az MI5 munkáját méltatta, kiemelve, hogy a világszínvonalú hírszerzés sikeresen göngyölíti fel a brit demokráciát veszélyeztető ügyeket.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei