Rejtélyes betegség támadja meg az amerikai diplomatákat, újabb esetekre derült fény

Rejtélyes betegség támadja meg az amerikai diplomatákat, újabb esetekre derült fény

20:02 Január 14, 2022

Események 464 3 хвилини

Az Egyesült Államok még mindig nem tudja, hogy mi, illetve ki és hogyan okozza a Havanna-szindróma néven ismert betegséget – mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter egy csütörtöki interjújában, miután ismertté vált, hogy Párizsban és Genfben szolgálatot teljesítő amerikai diplomatáknál is jelentkezett a tünetegyüttes.

Az egész szövetségi kormány fáradságot nem kímélve azon dolgozik, hogy feltárja a már körülbelül kétszáz amerikai diplomatát és családtagjaikat sújtó betegséget, és közben igyekszik gondoskodni az érintettek megfelelő védelméről és ápolásáról is – tette hozzá Blinken az MSNBC amerikai tévének.

A párizsi és a genfi esetekről a The Wall Street Journal című lap számolt be néhány órával a külügyminiszter interjúja előtt.

Éppen ebben a két városban folytattak hétfőn biztonsági tárgyalásokat amerikai és orosz tisztségviselők.

Blinken beszámolt arról, hogy az amerikai tárgyalófelek felhozták a megbetegedések ügyét a megbeszéléseken, de nem jutottak előbbre abban a kérdésben, hogy ki felel ezekért. Mint mondta, minisztériuma számos érintett alkalmazottja a világ minden táján beszámolt neki a betegségről és arról, hogy az hogyan teszi tönkre az életüket. „Nincs kétségem afelől, hogy célzott és erőteljes támadás érte” az érintetteket – jelentette ki.

A betegség hirtelen fellépő szédüléssel, fejfájással, látásromlással és hányingerrel, illetve lelki betegségekkel, szorongással és depresszióval is járhat.

A tünetegyüttest először 2016-ban észlelték az Egyesült Államok és Kanada havannai nagykövetségének alkalmazottainál. Később napvilágra kerültek esetek Kínából, Oroszországból és az Egyesült Államokból is, legutóbb pedig az Egyesült Államok bogotái nagykövetségén észlelték. Az Egyesült Államok tudományos akadémiájának egy korábbi jelentése szerint „rádióhullámok célzott energiája” okozhatja a szindrómát.

(portfolio.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei