karpat.in.ua

Az első egyetemi napján erőszakoltak meg egy lányt a liverpooli egyetemen

Aimee Lynskey 18 éves diákot megerőszakoltak az első ott töltött éjszakáján a liverpooli egyetem kollégiumában, amikor üdvözlő partit tartottak neki és néhány elsős társának.

Az említett üdvözlő buli estéjén támadta meg a férfi, akinek a lány határozott nemet mondott, mégis erőszakhoz folyamodott a férfi, majd az incidens után szó nélkül távozott. A diáklány csak néhány hónappal később tudott beszélni a történtekről bárkinek, mivel maga sem tudta felfogni, hogy ez vele megtörténhetett – jelentette a Mirror.

Másodéves történelem és kriminológia szakos hallgató jelenleg, emellett tanácsadásra jár, és úgy döntött nem tesz feljelentést, mert valószínűleg évekbe telne, ha egyáltalán jutna valamire az eset kapcsán. Ennek ellenére úgy érzi, sokkal erősebben került ki a megpróbáltatásból, mint korábban, és készen áll arra, hogy története megosztásával másoknak is segítsen.

Egy felmérés szerint háromból két diák tapasztal szexuális erőszakot a brit egyetemeken, tavaly pedig a megkérdezett 554 férfi diák közül 63 számolt be arról, hogy az elmúlt két évben 251 szexuális támadást, és egyéb kényszerítő incidenst követtek el. A bántalmazottak közül csak 10 százalékuk jelenti a tapasztalatait az illetékeseknek, mert úgy érzik, nincs elég bizonyítékuk ahhoz, hogy feljelentést tegyenek a támadójuk ellen.

A Liverpooli Egyetem szóvivője elmondta: “Keményen dolgozunk azon, hogy biztonságos és barátságos környezetet biztosítsunk a diákjaink számára, és teljes mértékben elkötelezettek vagyunk mind a beleegyezésről szóló oktatási program, mind a túlélők támogatása mellett. Számos módon oktatjuk hallgatóinkat a beleegyezésről, és szorosan együttműködünk a liverpooli diákszövetséggel, hogy bátorítsuk a hallgatókat a nyílt beszédre.”

Forrás: Liner.hu