Menet közben leállt egy repülő mindkét hajtóműve

Menet közben leállt egy repülő mindkét hajtóműve

15:45 Január 22, 2022

Események 1155 2 хвилини

Izgulhattak az utasok egy kínai repülőőjáraton, amelynek lapinformációk szerint átmenetileg mindkét hajtóműve felmondta a szolgálatot.

A Sichuan Airlines Airbus A330-200 típusú gépe Pekingből Csegtuba tartott, és már a leszálláshoz készülődött. A repülő már 1150 magasságban járt, amikor a pilóták megszakították a süllyedést hajtóműhibára hivatkozva.

Átstartoltak, és 2100 méterre emelkedtek, majd körülbelül 25 perccel később rendben földet értek.

Az utasok arról számoltak be, hogy a kapitány hangosbemondón közölte velük, bízik abban, hogy le tud szállni a géppel. Az Aviation Herald kínai légügyi forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a repülőnek átmenetileg mindkét hajtóműve leállt, de jobboldalit később sikerült újraindítani.

A pilóták így végül egy működő hajtóművel szálltak le.

Forrás: hirtv.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei