Megtámadtak egy újságírót, hármat pedig megöltek Mexikóban

Megtámadtak egy újságírót, hármat pedig megöltek Mexikóban

16:04 Január 27, 2022

Események 1241 3 хвилини

A sajtócsoportok tüntetéseket tartottak Mexikóban, ahol már három újságírót megöltek, a tiltakozás másnapján pedig egy hírportál igazgatóját is megtámadták.

Mexikó továbbra is a legveszélyesebb helynek számít a nyugati féltekén az újságírók számára, mivel 2018 decembere óta 52 újságírót vagy médiamunkást öltek meg, ebből pedig 7 személy védelmi programba volt bejegyezve.

A támadás egy nappal azután történt, hogy a sajtócsoportok több mint 12 tüntetést tartottak Mexikó-szerte, hogy tiltakozzanak a gyilkosságok ellen, mivel év eleje óta három újságírót meggyilkoltak. Jose Ignacio Santiago, egy online hírportál igazgatója elmondta, hogy csak hajszál híján menekült meg, amikor szerdán Oaxaca államban egy vidéki országúton egy fegyveres támadókat szállító autó megpróbálta elvágni a járműve útját.

Mivel 2017-ben egy banda elrabolta, az újságírók védelmét szolgáló kormányzati program keretében testőröket rendeltek Santiago mellé. Elmondása szerint most csak azért sikerült elmenekülnie, mert a két testőr mellette volt, egyikük épp az autót vezette, és szerencsésen ki tudták kerülni a támadókat.

Azok tüzet nyitottak, amikor meglátták az újságíró menekülő autóját, azonban Santiago sérülés nélkül megúszta az esetet. A férfi egy távoli triqui indián területen készített videofelvételeket, és ez feldühíthette a régió ellenőrzéséért küzdő egyik csoportot, ami a végül a támadáshoz vezetett.

Az Al Jazeera cikkéből kiderül, hogy sajnálatos módon az újságírók elleni támadások száma ebben a hónapban jelentősen megugrott, január 10-én José Luis Gamboa riportert ölték meg, 17-én Margarito Martínez bűnügyi fotóst az otthona előtt lőtték le, 23-án pedig Lourdes Maldonado López riportert az autójában agyonlőve találták meg.

Laura Sanchez, Mexikóban élő újságíró szerint nevetséges a kormányprogram, amely az újságírók védelmét hivatott szolgálni, mivel a nekik átadott pánikgomb használhatatlan, hiszen egy korrupt önkormányzati rendőrfelügyelő számát tartalmazza.

Forrás: liner.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei