Zelenszkij személyi felelősségre vonásokat sürgetett a lövöldöző katona ügyében

Zelenszkij személyi felelősségre vonásokat sürgetett a lövöldöző katona ügyében

18:10 Január 27, 2022

Események 1903 4 хвилини

Volodimir Zelenszkij közölte: elvárja a rendfenntartóktól, hogy teljeskörűen tájékoztassák a közvéleményt a csütörtöki dnyiprói tragédiáról, amelynek során egy sorkatona agyonlőtte öt társát. Az államfő személyi felelősségre vonásokat is sürgetett.

„Mindent a lehető legrészletesebben kell elemezni: a gyilkos indítékait, azt, hogyan vált ez lehetségessé. Ennek következményeképpen a személyeket érintő szükséges döntéseket a közeljövőben meg kell hozni” – írta az államfő a Telegram üzenetküldő portálon. Hozzátette, hogy az áldozatok hozzátartozóinak minden segítséget haladéktalanul meg kell adni.

Csütörtök hajnalban egy sorkatona a kelet-ukrajnai Dnyipróban, a Pivdenmas gépgyártó üzem területén agyonlőtte öt társát, öt másikat pedig megsebesített. A nemzeti gárdánál sorkatonai szolgálatát töltő, húszéves Artemij Rjabcsuk fegyverkiadás közben lőtt rá katonatársaira Kalasnyikov gépkarabéllyal, majd a fegyverrel elmenekült.

Az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) közlése szerint a sorkatona önként megadta magát az őrizetbe vételekor. Egy közeli faluban találtak rá.

A Telegram portálon megjelent videofelvételen Rjabcsuk részletesen elmesélte, hogyan követte el a tettét. „Fogom az automatát… betöltöm az első tárat és rálövök kettőre, aki bent volt. Tudtam, hogy az operátor harminc percenként kapcsolatba lép az egységgel, hogy jelentést tegyen a helyzetről, és hogy ezt ne tehesse meg, rálőttem” – mondta a katona. Szavai szerint ezután a nyitott széfhez lépett, és annyi lőszert tett a hátizsákjába, amennyi belefért. Az üzem kijáratán próbált távozni, de a portás nem akarta kiengedni, ezért fejbe lőtte. „Lőni kezdtem az ajtózárra, abban a reményben, hogy kijutok, de nem sikerült. Körbejártam a gyárat. Találtam egy helyet, ahol átjuthattam, elvágtam a drótot és átugrottam a kerítésen” – folytatta.

Amikor elhagyta az üzem területét, először egy lakónegyedben keresett búvóhelyet, majd kiment az autópályára, és elvitette magát egy gépkocsival, amely kirakta ott, ahol később a rendfenntartók őrizetbe vették. Rjabcsuk szavai szerint a fegyvert és a töltényeket közeli, befejezetlen épületben rejtette el.

Julija Jacik, a parlament rendészeti bizottságának kormánypárti tagja a Facebook-oldalán azt írta, hogy Rjabcsuk két hónappal ezelőtt katonák közötti verekedést jelentett feletteseinek, de azok nem tettek semmit, besúgónak nevezték, és gúnyolódtak rajta. A katona szándékosan várt két hónapig, hogy fegyvert szerezzen és bosszút álljon – mutatott rá a politikus. Szerinte Rjabcsuk nem bánta meg tettét. Jacik úgy vélekedett, hogy a vezetés mulasztása alapja lehet tisztségviselők felelősségre vonásának.

Korábban a nyomozó iroda igazgatója már közölte, hogy eljárást indítottak a nemzeti gárda vezetői ellen hanyagság gyanújával. Csütörtök délután a nemzeti gárda parancsnoka, Mikola Balan be is nyújtotta a lemondását.

MTI

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei