Fegyveres férfi ejtett túszokat az Apple egyik amszterdami üzletében

Fegyveres férfi ejtett túszokat az Apple egyik amszterdami üzletében

10:02 Február 23, 2022

Események 1241 2 хвилини

Fegyveres férfi ejtett túszokat kedden Amszterdam belvárosában egy Apple-üzletben.

A holland rendőrség Twitter-oldalán közölte, hogy „túszejtés történt” az Apple vállalat márkaboltjában. Legfrissebb értesülések szerint időközben több személy el tudta hagyni az üzletet. A hatóságok „az érintett személyek biztonsága érdekében” nem tettek közzé további információkat.

A rendőrséget késő délután riasztották az üzlethez fegyveres rablás miatt. „A rendőrség nagy erőkkel érkezett ki a helyszínre, hogy úrrá legyen a helyzeten” – tették hozzá a hatóságok.

A NOS holland közszolgálati televízió szerint a feltételezett rablás ezt követően fordult át túszejtésbe.

A közösségi médiában megjelent felvételeken fegyveres férfit lehetett látni, aki fegyvertelen személyt tartott fogva.

Az AT5 holland televízió úgy tudja, többen lehettek az üzletben és lövések is eldördültek.

Tavaly Amszterdamban négy fegyveres rablás is történt mobiltelefonokat árusító üzletekben, s emiatt több bolt is felszámolta helyi raktárkészletét. Ugyanakkor e bűncselekmények egyikét sem a belvárosban követték el.

Fegyverekkel elkövetett bűncselekmények nem számítanak ritkaságnak Hollandiában, túszejtések viszont annál inkább. 2015-ben fegyveres férfi rontott be az egyik televízió stúdiójába, adásidőt követelve magának. Az incidensben senki nem sérült meg, az elkövetőt túszejtés miatt ítélték el. 2002-ben szintén fegyveres ejtett túszokat egy irodaépületben, amelyről tévesen azt feltételezte, hogy a Philips Electronics tulajdonában áll. A férfi öngyilkos lett, túszait azonban nem bántotta.

Forrás: hirtv.hu

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei