karpat.in.ua

10 kilométeres a sor a lengyel-fehérorosz határon, tüntetők nehezítik meg az átkelést

A Kukuryki-Kozlowiczy határátkelőnél legalább 10 kilométeres sorban állnak a Lengyelországból Fehéroroszországba belépésre váró teherautók.

Szombat reggel egy körülbelül 200 fős csoport gyűlt össze az átkelő bejáratánál, és újból felszólították az európai államokat, hogy állítsák le az Oroszországgal folytatott kereskedelmet.

A tüntetők többnyire ukránok voltak, akik vagy régóta Lengyelországban élnek, vagy nemrég menekültek. Céljuk, hogy megbénítsák az orosz teherforgalmat, mely a lengyel-fehérorosz útvonalon igyekszik kijátszani a közúti áruszállításra vonatkozó szankciókat.

„Ez az egyik legfontosabb közlekedési folyosó, ahol az Oroszországból és Fehéroroszországból érkező teherautók átkelhetnek a határon” – mondta a 33 éves Svitlana Maistruk a TRT Worldnek. „A kereskedelemből származó bevétel pedig az ukrajnai háború finanszírozására megy el” – tette hozzá.

“Amikor elkezdtük leállítani a forgalmat, a rendőrség nem avatkozott közbe. Eléggé támogatóan viselkedtek a tüntetőkkel szemben, és megpróbálták garantálni a biztonságunkat” – magyarázta egy demonstráló, hozzátéve, hogy volt néhány összetűzés a sofőrök – akik közül néhányan szerinte Putyin-pártiak – és a tüntetők között.

Forrás: liner.hu