Elsüllyedt egy turistahajó 26 emberrel a fedélzetén

Elsüllyedt egy turistahajó 26 emberrel a fedélzetén

08:56 Április 24, 2022

Események 1020 2 хвилини

Szombaton, helyi idő szerint délután 3 óra körül elsüllyedt egy turistahajó Hokkaidó szigete közelében, a fedélzetén 26 utas volt. A hatóságok nagy erőkkel keresik őket.

A KAZU I-es nevű hajó helyi idő szerint 13:15 körül jelentette a parti őrségnek, hogy süllyed, majd 15 óra körül jelentették, hogy a hajó megdőlt, majd megszakadt velük a kapcsolat – írja a Kyodo News

A hajó fedélzetén huszonkét felnőtt utas és két gyerek tartózkodott a legénység két tagjával együtt.

A parti őrség, amely helikoptert és járőrhajókat is küldött az eltűnt hajó felkutatására közölte, hogy este 9 óráig nem találták meg sem a hajót, sem a fedélzeten tartózkodó embereket.

A kereséshez időközben a japán légierő is csatlakozott, Tokióban vizsgálóbizottságot hoztak létre a baleset miatt.

Fumio Kishida miniszterelnök utasította a hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent az eltűnt emberek felkutatásáért.

A hajó már korábban is szenvedett baleset, tavaly júniusban röviddel a kikötő elhagyása után a sekély vízben zátonyra futott.

Akkor senki sem sérült meg.

A hajó eltűnésének helye, a Shiretoko-félsziget kedvelt turistacélpont, 2005-ben a természeti világörökség részévé nyilvánították. Számos ritka állat- és növényfaj élőhelye.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei