Élőben közvetítette, ahogy golyóálló mellényben gyilkol a plázában (videó)

Élőben közvetítette, ahogy golyóálló mellényben gyilkol a plázában (videó)

14:49 Május 15, 2022

Események 1463 4 хвилини

Legkevesebben tízen meghaltak és hárman megsérültek, amikor egy golyóálló mellényt viselő fegyveres tüzet nyitott egy szupermarketben a New York állambeli Buffalóban – jelentette szombaton az amerikai sajtó.

A nevük elhallgatását kérő rendvédelmi tisztviselők azt közölték az AP amerikai hírügynökséggel, hogy az elkövetőt őrizetbe vették. A nyomozók úgy vélik, hogy a férfi élőben közvetíthette a lövöldözést az interneten, és azt is vizsgálják, hogy közzétett-e egy kiáltványt is.

A hatóság emberei szerint a gyanúsítottat Payton Gendronnak hívják, 18 éves, és a New York állambeli Buffalótól körülbelül 200 mérföldre délkeletre fekvő Conklin városából érkezett a helyszínre, hogy elkövesse tettét. A férfit még szombat este kihallgatta az amerikai szövetségi nyomozó hivatal (FBI) is.

A hatóságok „gyűlöletbűncselekménynek és faji indíttatású erőszakos szélsőségességnek” nevezték a lövöldözést.

A hivatalos közlések szerint az áldozatok közül 11-en afroamerikaiak ketten pedig fehérek. A szupermarket egy túlnyomórészt afroamerikaiak által lakott negyedben található, körülbelül 3 mérföldre (csaknem 5 kilométerre) északra Buffalo belvárosától. A rendőrök lezárták az áruház parkolóját.

A szemtanúk beszámolója szerint a fegyveres a golyóálló mellényen kívül katonai stílusú ruházatot is viselt, és a húszas évei elején járó fehér férfinek tűnt.

„Ott állt, a fegyvert az állához szorította. Mi folyik itt? – kérdeztük. Levette a sisakját, eldobta a fegyvert, és a rendőrök elfogták” – számolt be az esetről a 20 éves Braedyn Kephart.

Kathy Hochul, New York állam demokrata párti kormányzója azt írta a Twitteren, hogy „szorosan figyelemmel kíséri a szülővárosa, Buffalo egyik élelmiszerboltjában történt lövöldözést.” Közlése szerint az állami tisztviselők felajánlották segítségüket a helyi hatóságoknak.

Az Erie megyei seriff hivatala közölte, hogy a teljes rendelkezésre álló személyzetét arra utasította, hogy segítsenek a buffalói rendőrségnek. Anthony Coley, az amerikai igazságügyi minisztérium szóvivője közölte, hogy Merrick Garlandot, a tárca vezetőjét is tájékoztatták a lövöldözésről.

A bűntény alig több mint egy évvel azután történt, hogy 2021 márciusában, a Colorado állambeli Boulder egyik élelmiszerboltjában egy fegyveres 10 embert megölt.

(origo.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
A nap hírei