Félmeztelen tüntető zavarta meg Cannes-ban az egyik premiert

Félmeztelen tüntető zavarta meg Cannes-ban az egyik premiert

12:46 Május 22, 2022

Események 1501 2 хвилини

A sztárok jól ismert vörös szőnyeges vonulását egy tüntető szakította félbe Cannes-ban. A nő letépte magáról a ruháját, a testén pedig jól láthatóan kivehető volt a felirat az ukrán zászló színei mellett: „hagyjátok abba a megerőszakolásunkat!”

Az ukrán hatóságok közölték, hogy vizsgálják az orosz katonák által elkövetett nemi erőszak eseteket.

Ukrán filmesek mindeközben valamennyi orosz filmre nemzetközi bojkottot kértek a 75. cannes-i fesztiválon, beleértve Kirill Szerebrennyikov alkotásait. A kormánykritikus orosz rendező legújabb filmje, a Csajkovszkij felesége című történelmi dráma a hivatalos programban versenyez az Arany Pálmáért.

„Tényleg úgy gondoljuk, hogy mindent ki kéne tiltani, ami orosz” – mondta Andrew Fesiak ukrán filmproducer a fesztiválhoz kapcsolódó filmvásár amerikai pavilonjában az orosz propagandáról rendezett sajtótájékoztatón. „Az orosz filmesek nem állíthatják azt, hogy minden rendben, és ellenük nem hozható fel semmi, miközben ukrán kollégáik nem forgathatnak, vagy azért, mert menekülniük kell, hogy mentsék az életüket vagy azért, mert fegyvert kell fogniuk” – tette hozzá.

(hvg.hu)

social
Kövessenek bennünket a közösségi oldalakon
subscribe
Szeretnéd olvasni a híreket akkor is, ha nem vagy internetközelben?

Iratkozz fel speciálisan erre a célra kialakított Telegram-csatornánkra, melyen teljes egészében megosztjuk cikkeinket! A telefonod háttérben futó üzemmódban fogja betölteni az aktuális híreket, így nem fogsz lemaradni a legfontosabb eseményekről!

Feliratkozás
subscribe
Feliratkozás
Iratkozzon fel
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a legaktuálisabb hírekről. Mi nem küldünk spam üzeneteket, ugyanis tiszteljük a magánéletét.
baner 1 baner 2
A nap hírei